Tranzitkorlátozás a pozsonyi Kikötői-hídon

Tranzitkorlátozás a pozsonyi Kikötői-hídon

A forgalmi dugók visszaszorítása és a menetidő csökkentése végett 2025. márciusától más útvonalra terelik a pozsonyi tranzitforgalmat. Az új szabály a 3,5 tonna össztömeg fölötti tehergépjárművekre vonatkozik. Mivel egyúttal ez kerülőutat is jelent, így nagyobb útdíjköltséggel lehet átjutni a város túlsó oldalára. A közútkezelő 2025. március első napjaiban elkezdte kihelyezni a tiltó táblákat.

Az új tranzitszabály értelmében a 3,5 tonna össztömeg fölötti járműveknek a D1-es úton és az annak részét képező Kikötői-hídon (Prístavný most) tilos áthaladniuk: helyette a D4-es, illetve a D2-es útvonalakat kell használniuk, ha a fuvarfeladat Pozsonyt csak tranzitműveletként érinti.


Kivételt a fentiek alól egyedül a célforgalom jelent. Amennyiben egy fuvarozó nem tartja be a D1-esre és a Kikötői-hídra vonatkozó tranzittilalmat, helyben 1.000 euró, közigazgatási eljárás keretében pedig 1.500 eurós bírságra számíthat.


                    

A tilalom hatálya alá eső korábbi útvonal (piros), illetve az újonnan előírt útszakasz (sárga) — KATT a képre!


a szlovák ta3 hírügynökség jelenti »

hivatalos angol nyelvű közlemény »

Forrás: ČESMAD Slovakia

 

Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Németh Károly Németh Károly PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Lévai László Lévai László Gerulus Kft. Gerulus Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Németh Károly Németh Károly PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Lévai László Lévai László Gerulus Kft. Gerulus Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft