Kedves Tagjaink postaládájába már bizonyára kézbesítették az AutóKözlekedés című folyóiratunk augusztusi (2013/8.) számát, melyben már megtalálható a 2013 szeptemberére vonatkozó (külföldi) hétvégi és ünnepnapi korlátozási táblázatunk.
Kedves Tagjaink postaládájába már bizonyára kézbesítették az AutóKözlekedés című folyóiratunk augusztusi (2013/8.) számát, melyben már megtalálható a 2013 szeptemberére vonatkozó (külföldi) hétvégi és ünnepnapi korlátozási táblázatunk.
Az IRU tájékoztatása szerint karbantartási munkálatok miatt teljesen lezárják a Mont Blanc-alagutat 2013. szeptember 16-án, hétfőn este 10:00 órától másnap reggel 6:00 óráig, biztonsági gyakorlatok miatt pedig szeptember 23-án hétfőn este 10:00 órától kedd reggel 6:00 óráig.
Még mindig kapható nálunk a német BGL-térkép! Mint már írtunk róla, a tehergépjárművek nyári, szigorított közlekedési korlátozása július 1-tõl augusztus 31-ig tart Németországban. A német utakat járó fuvarozókra gondolva ebben az évben is változatlanul kínáljuk a főként tehergépkocsi-vezetőknek szóló, összehajtogatható Németország-térképet, melyet a német BGL jelentetett meg elsősorban a nyári korlátozásokra tekintettel.
Csehországi társegyesületünk, a CESMAD Bohemia tájékoztatása szerint a D1 gyorsforgalmi út 41. és 49. kijárat közötti szakasza karbantartási munkálatok miatt le lesz zárva a nehézgépjárművek előtt 2013. augusztus 17-én szombaton este 7 órától 18-án vasárnap reggel 10 óráig.
Romániai társegyesületünk, az UNTRR tájékoztatása szerint Romániában 2013. augusztus 15-én az alábbi közlekedési korlátozások lesznek érvényben a 7,5 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű áruszállító járművekre:
Az előadás prolongálva
Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Vámszolgálata által 2013. augusztus 08-án 13.49 órakor kiadott közleményében foglaltak alapján arról tájékoztatjuk T. fuvarozó tagjainkat, hogy a „TIR-igazolványok vámgarancia-fedezete mellett végrehajtott TIR-fuvarozások kiegészítő garanciája” címmel „átkeresztelt” jogellenes orosz vámrendelkezés bevezetését az OF SZVSZ az Európai Unió Oroszországi Képviselete (EUDEL) által a közvetlenül érintett üzleti körök (Association of European Businesses – AEB) felhívására benyújtott tiltakozó jegyzéke (demarche) alapján egy hónappal, 2013. szeptember 14-éig elhalasztotta.
Tisztelt Fuvarozó Tagjaink!
Korábban már tájékoztattuk Önöket, hogy az Oroszországi Föderáció Szövetségi Vámszolgálatának vezetője, Beljaninov úr olyan egyoldalú, a nemzetközi TIR Egyezmény rendelkezéseit súlyosan megsértő intézkedést hirdetett ki, amelynek értelmében 2013. augusztus 14-ét követően az orosz vámszervek nem fogadják el a TIR-igazolványok által biztosított vámfedezeti garanciát a vámáru-továbbítási eljárások esetében, sem lokális, sem tranzit szállítások tekintetében.
Esélyes, hogy augusztus 8., csütörtök lesz 2013 legmelegebb napja Magyarországon. Hazánk egész területén vörös, azaz legmagasabb szintű riasztási fokozat van érvényben, mely péntekre is vonatkozik.
Nemcsak nálunk okoz kellemetlenséget a kánikula: augusztus 5—8. között egy sor közép-európai országban hirdettek vörös riasztási fokozatot a szűnni nem akaró hőség miatt. Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és Montenegróban 35...40 C körül várható a hőmérséklet csúcsértéke. Több olyan ország is van azonban kontinensünkön, ahol különös forróság esetén időszakos kamionstopot foganatosítanak az útburkolat védelmére tekintettel.
Hazánkat a hét végén hidegfront éri el, a hőmérséklet várhatóan 10 C fokot visszaesik, így arra lehet számítani, hogy nálunk ezúttal nem oldják fel a hétvégi kamionstopot.
Korábbi hírleveleinkben tájékoztattuk tagságunkat, hogy 2013. július elsejétől összesen 815 km autóút szakaszon elektronikus útdíjat vezettek be Belorussziában.
A TIR-okmányok felhasználóinak hasznos tudnivaló, hogy Bosznia-Hercegovinában az alábbi listán szereplő határvámhivatalok bonyolítanak TIR-eljárással kapcsolatos ügyintézést.