Francia forgalomkorlátozások a normandiai partraszállás emléknapján

Francia forgalomkorlátozások a normandiai partraszállás emléknapján

A normandiai partraszállás 80. évfordulójára szervezett ünnepségek miatt az északnyugat-franciaországi Calvados megye közútjain — forgalomcsillapítási okokból — 2024. június 6-án (csütörtökön) reggel 06:00 órától este 22:00 óráig a megye egész területéről megtiltják a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek és veszélyesáru-szállító járművek közlekedését. Minden más gépjármű (pl. turistabuszok) csak úgy haladhatnak a megyében ezen a napon, ha előtte behajtási matricát igényelnek.

A kamionstop alá nem tartozó egyéb járműveknek létrehozták a ZCR-matricát, mely a korlátozott forgalmú övezet francia elnevezésének (zone de circulation régulée) kezdőbetűit jelöli. Az övezet 125 települést foglal magában. A 7,5 t feletti áruszállítók tehát egyáltalán nem közlekedhetnek, a 7,5 t alatti áruszállítók pedig, valamint a turistabuszok a június 6-i emléknapon napközben csak matrica bitrokában közlekedhetnek ebben az övezetben. ZCR-matricát kétféleképpen lehet igényelni:

a) e-mail-ben: küldjön üzemetet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre (a tárgyban jelölje meg, hogy matricakárelem; franciául: Demande de stickage)

b) postán: Calvados Prefektúra – Ügyfélkezelési Osztály – 80. (CRP-0ème), rue Daniel Huet – 14038 – Caen (a válaszadáshoz küldjön egy felbélyegzett borítékot)


További korlátozásokra is lehet számítani egyes útszakaszokon bármilyen járműre, mérettől függetlenül június 6-án 06.00 órától 22.00 óráig.


egyéb tudnivalók és térkép »

felmentési kérelem kamionstop alól 7,5 t feletti áruszállításhoz »


Forrás: Calvados Megyei Prefektúra

 

HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. KOPP KFT. KOPP KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Németh Károly Németh Károly Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Teleki János Teleki János TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft WSZL WSZL Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. KOPP KFT. KOPP KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Németh Károly Németh Károly Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Teleki János Teleki János TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft WSZL WSZL Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft.