Újabb szakasszal bővült az M4-es autóút

Átadták az M4-es autóút Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométeres szakaszát pénteken. A kétszer kétsávos út nettó 52 milliárd forintból készült el - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Üllőn.

 Mosóczi László közölte, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelynek nagyobbik részét, a gazdaság jobb teljesítményének köszönhetően, a magyar büdzsé fedezi.

Mosóczi László elmondta, hogy az M4-es autóút mostantól az M0-s körgyűrűtől egészen Ceglédig használható, a közel 45 kilométeres közúti kapcsolat összesen 72,5 milliárd forintból valósult meg.

Hozzátette, hogy az M4-es minden további szakasza legalább előkészítés alatt áll és a kivitelezési munkálatok is egyszerre több helyen folynak. „Ami megépül, azt lehetőség szerint azonnal átadjuk az autósoknak, így az autóút számos rövidebb szakasza már járható” - mondta.

Az államtitkár részletezte, hogy az idén nyáron több mint 11 kilométeren átadják az Abonyig tartó folytatást és szintén nyárra várható a közel 30 kilométeres Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakasz befejezése is, amellyel a magyarországi oldalon létrejön a Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat.

2022-ig főként hidak, köztük egy új Tisza- és egy Zagyva-híd építésével zajlik a Szolnok elérését biztosító Abony-Törökszentmiklós szakasz fejlesztése.

(Forrás: MTI)

 

MKFE Kommunikáció

VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Nagy Imre Nagy Imre BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Teherporta Kft. Teherporta Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Teleki János Teleki János STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. K és V KFT. K és V KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Nagy Imre Nagy Imre BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Teherporta Kft. Teherporta Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Teleki János Teleki János STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. K és V KFT. K és V KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft.