A veszélyhelyzet miatt szeptemberre tolódik az IRU–díszoklevélátadó ünnepség

A veszélyhelyzet miatt szeptemberre tolódik az IRU–díszoklevélátadó ünnepség

A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel az MKFE Elnöksége úgy határozott, hogy a tavaszi tagi találkozók 2020-ban elmaradnak, és a gépkocsivezetők IRU-diplomáinak átadási ünnepsége az eredetileg tervezett május helyett szeptemberre tolódik. A későbbiekben mindezekről részletes tájékoztatást adunk.

Az idén 55 éves magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2020. május 23-án (szombaton) 10.00 órai kezdettel adja át az 1 000 000 kilométert balesetmentesen levezető gépkocsivezetőknek az IRU-diplomákat. A díszoklevelek átadásának helyszíne a Holiday Inn Budapest Hotel (Budaörs 2040, Rubik Ernő u. 2.). Az ünnepségre szeretettel meghívjuk az érintett tagvállalkozásaink képviselőjét, a kitüntetett gépjárművezetőket és kísérőjüket!

A díszoklevelek ünnepélyes átadását egy közös csoportkép elkészítésével, majd kb. 11:00 órától állófogadással zárjuk. Az esemény kb. 12:00 órakor ér véget.

A rendezvény időpontja és helyszíne:
2020. május 23., 10:00 óra

Holiday Inn Budapest Hotel
(Budaörs 2040, Rubik Ernő u. 2.)
 
A díszoklevéllel kitüntetett gépjárművezetők neveit az alábbi linkre kattintva olvashatja:

 

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink és a kitüntetésben részesülő kollégák figyelmét, hogy a nagy számú IRU-diplomára való tekintettel a rendezvényen csak korlátozott számban tudunk kísérőket fogadni! A vállalkozások részéről 1 fő képviselőt, a kitüntetett gépkocsivezetők részéről pedig 1 fő kísérőt tudunk fogadni. Köszönjük szíves megértésüket!

Kérjük, hogy az alábbi adatokat szíveskedjenek megküldeni Márton Mónikának a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre április 30-ig!

  • az IRU-diploma átadásakor a vállalkozást képviselő vezető neve
  • az átadón jelen lévő, kitüntetésben részesülő gépkocsivezetők neve
  • a gépkocsivezetőt kísérő családtag neve

Együttműködésüket előre is köszönjük!

 

FIGYELEM! A 2020-as IRU-diplomákra (amelyeket 2021 tavaszán adunk át) a jelölési időszak idén is várhatóan júliusban nyílik meg, és augusztus 31-i határidővel zárul majd. A jelölési időszak kezdetéről és a regisztrációs felület élesítéséről hírlevélben fogjuk tájékoztatjuk Tagjainkat!



Budapest, 2019. március 6.

MKFE Kommunikáció

Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Teleki János Teleki János HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Teleki János Teleki János HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft.