Együtt a magyar fuvarozókért – patrióta gazdaságpolitikára és hatékony ellenőrzésre van szükség!

A COVID-19 járvány a magyar gazdaság minden szereplőjét sújtja, a negatív hatások azonban egyes ágazatokban – például a közúti személyszállításban és árufuvarozásban – hatványozottan jelentek meg az elmúlt hetekben. A hazai közúti logisztikai ágazat védelme kiemelt nemzetgazdasági érdek, ahogy erre Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára is felhívta a figyelmet, arra kérve az árukibocsátókat, hogy megbízásaiknál a magyar fuvarozó cégeket preferálják. Kérjük, Ön is segítse ezt a folyamatot, és jelezze felénk, ha azt tapasztalja, hogy valamely fel- és lerakóhelyen igazolhatóan erősödött az utóbbi napokban, hetekben a külföldi fuvarozók és járműveik jelenléte.

Az új-koronavírus járvány újabb és gyorsuló ütemű piacvesztést okoz a magyar székhelyű áruszállító vállalkozásoknak: ennek oka a termelőüzemek leállása, vagy csökkentett működése mellett a megbízások számának és földrajzi megoszlásának átstrukturálódása. Az elmúlt években a nemzetközi fuvarpiacon folyamatosan terjeszkedő szereplők – például a lengyel, litván, lett vagy román cégek – most a korábbinál is agresszívebb árversenybe kezdtek, s bár az alacsony fuvardíjak az önköltségeiket sem fedezik, a székhelyük szerinti országban megszerzett import megbízásaik kompenzálják ezeket a kieséseket. Ebben a tisztességtelen árversenyben csak összefogással, patrióta gazdaságpolitikai szemlélettel lehet megvédeni a magyar gazdaságot, s megerősíteni, életben tartani az áruszállítással foglalkozó hazai cégeket.

Az érdekképviseletek üdvözlik Schanda Tamás és a magyar Kormány kezdeményezését, amelynek célja a magyar gazdaság védelme, amelyért minden magánember és vállalkozás tehet azzal, ha hazai árut vásárol, és hazai vállalkozások szolgáltatásait választja.

Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy a mindennapokban e szellemiségnek megfelelően alakítsák saját ügyeiket és cégük működését, és egyben kérjük, hogy tájékoztassanak bennünket azokról a fel- és lerakóhelyekről, árukibocsátókról, megbízókról, ahol igazolhatóan erősödött az utóbbi napokban, hetekben a külföldi fuvarozók és járműveik jelenléte. Jelzéseiket kérjük e-mailben küldjék meg Illés Ferencnek, az Árufuvarozási Tanács titkárának (ha van rá mód fotókkal is kiegészítve) az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Egyesületünk – a NiT Hungaryval együttműködve – levélben fogja felhívni ezeknek az árukibocsátóknak a figyelmét Schanda Tamás miniszterhelyettes közleményére.

A jelenlegi helyzetben különösen fontos a piacvédelem erősítése, az ellenőrzések számának növelése, hogy a járványhelyzetet kihasználó jogosulatlan fuvarozók távoltartása megvalósulhasson. Ennek a leghatékonyabb eszköze lehet az MKFE által kezdeményezett e-reg (előzetes elektronikus engedélyregisztrációs rendszer) beüzemelése, amelynek információink szerint már zajlik a tesztüzeme. Az MKFE kérni fogja, hogy már a tesztidőszak alatt is kiemelt figyelemmel kísérjék az ITM ellenőrei a tagvállalkozások által megküldött helyszínekre érkező vagy onnan induló járműveket és az engedélyek szabályos használatát.

Köszönjük a segítségüket!

MKFE Kommunikáció

Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft STV Kft. STV Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Artur '95 BT. Artur '95 BT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Végvári András Végvári András PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft STV Kft. STV Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Artur '95 BT. Artur '95 BT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Végvári András Végvári András PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft.