13,5 forint jár vissza a 2020 harmadik negyedéves tankolásokra

13,5 forint jár vissza a 2020 harmadik negyedéves tankolásokra

Kedvezően érinti a nagy járművek üzembentartóit a 2020. július 1-jétől életbe lépő adószint-változás: 2020 harmadik negyedévében ugyanis nemcsak a gázolaj jövedéki adója, hanem (azzal párhuzamosan) a kereskedelmi gázolajként tankolt, visszaigényelhető jövedéki adótartam is emelkedik. Ezáltal a júliusi, augusztusi és szeptemberi üzemanyag-vételezések után 13 forint 50 fillérre nő a visszaigényelhető adómérték a korábbi 3,50 helyett. Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmet arra, hogy a fuvarmegbízásokkal kapcsolatos díjaknál vegyék figyelembe a fenti változást, és az ajánlataikat ennek megfelelően, a vállalkozás számára legoptimálisabb módon alakítsák.

A visszatérítésre jogosult (buszokat és/vagy 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveket üzembentartó) vállalkozásoknak tehát ismét nagyon kedvező lesz jövedéki adót visszaigényelniük.


MIÉRT MOZOG AZ ADÓSZINT?

Elődjével ellentétben az új jövedéki törvény az üzemanyagoknál nem állandó jövedéki adómértéket állapít meg, hanem a kőolaj világpiaci árának negyedéves ingadozásához köti a literenként kivethető adót annak függvényében, hogy a Brent-olaj hordónkénti ára a világpiacon 50 dollár alatt vagy fölött van-e a tárgyévet megelőző kijelölt vizsgálati napon.

A kereskedelmi gázolajként tankolható üzemanyag árát, illetve annak visszaigényelhető adómértékét szintén ez a jelenség alakítja, befolyásolja. A NAV minden tárgynegyedév előtt közzéteszi, hogy milyen jövedékiadó szerinti árat fog alkalmazni.

2019-ben és 2020 első két negyedévében a jövedéki adó és a visszaigényelhető adó mértéke is alacsonyabb volt. Ez változik 2020. július 1-jétől, így az arra jogosult vállalkozásoknak már jóval inkább megéri a kereskedelmi gázolaj jövedéki adóját visszaigényelni.


napi Brent jegyzési adatok alapján meghatározott átlagár

a gázolaj jövedéki adója

kereskedelmi gázolajként visszaigényelhető

50 USD/hordó alatt

120,35 Ft/liter

13,5 Ft/liter

50 USD/hordó felett

110,35 Ft/liter

3,5 Ft/liter


MI SZÁMÍT TANKOLÁSNAK?

A tankolás időpontja mindig az a pillanat, amikor az üzemanyagot a jármű tartályába töltik. Telephelyi, földalatti tartályoknál tehát nem lényeges, hogy mikor fejtették le a tartálykocsiból a gázolajat.


Az MKFE teljes tagjaként használja továbbra is a kereskedelmi gázolaj „kisokosát”, azaz ügyintézési segédletünket a jövedéki adó visszatérítésének hivatali teendőihez! A honlapunkon való kulcsszavas bejelentkezés után tekintsük végig együtt lépésről lépésre azokat a mozzanatokat, melyeket a fuvarozóknak és saját számlás szállítóknak érinteniük kell ahhoz, hogy visszamenőleg megkapják a jogszabályban meghatározott forintokat!


kereskedelmi gázolaj ügyintéző-kisokos »

GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Teleki János Teleki János TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Persped Kft. Persped Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. WSZL WSZL ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Ivanov György Ivanov György Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nagy Imre Nagy Imre Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Teleki János Teleki János TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Persped Kft. Persped Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. WSZL WSZL ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Ivanov György Ivanov György Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nagy Imre Nagy Imre Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft.