13,5 forint jár vissza a 2020 harmadik negyedéves tankolásokra

13,5 forint jár vissza a 2020 harmadik negyedéves tankolásokra

Kedvezően érinti a nagy járművek üzembentartóit a 2020. július 1-jétől életbe lépő adószint-változás: 2020 harmadik negyedévében ugyanis nemcsak a gázolaj jövedéki adója, hanem (azzal párhuzamosan) a kereskedelmi gázolajként tankolt, visszaigényelhető jövedéki adótartam is emelkedik. Ezáltal a júliusi, augusztusi és szeptemberi üzemanyag-vételezések után 13 forint 50 fillérre nő a visszaigényelhető adómérték a korábbi 3,50 helyett. Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmet arra, hogy a fuvarmegbízásokkal kapcsolatos díjaknál vegyék figyelembe a fenti változást, és az ajánlataikat ennek megfelelően, a vállalkozás számára legoptimálisabb módon alakítsák.

A visszatérítésre jogosult (buszokat és/vagy 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveket üzembentartó) vállalkozásoknak tehát ismét nagyon kedvező lesz jövedéki adót visszaigényelniük.


MIÉRT MOZOG AZ ADÓSZINT?

Elődjével ellentétben az új jövedéki törvény az üzemanyagoknál nem állandó jövedéki adómértéket állapít meg, hanem a kőolaj világpiaci árának negyedéves ingadozásához köti a literenként kivethető adót annak függvényében, hogy a Brent-olaj hordónkénti ára a világpiacon 50 dollár alatt vagy fölött van-e a tárgyévet megelőző kijelölt vizsgálati napon.

A kereskedelmi gázolajként tankolható üzemanyag árát, illetve annak visszaigényelhető adómértékét szintén ez a jelenség alakítja, befolyásolja. A NAV minden tárgynegyedév előtt közzéteszi, hogy milyen jövedékiadó szerinti árat fog alkalmazni.

2019-ben és 2020 első két negyedévében a jövedéki adó és a visszaigényelhető adó mértéke is alacsonyabb volt. Ez változik 2020. július 1-jétől, így az arra jogosult vállalkozásoknak már jóval inkább megéri a kereskedelmi gázolaj jövedéki adóját visszaigényelni.


napi Brent jegyzési adatok alapján meghatározott átlagár

a gázolaj jövedéki adója

kereskedelmi gázolajként visszaigényelhető

50 USD/hordó alatt

120,35 Ft/liter

13,5 Ft/liter

50 USD/hordó felett

110,35 Ft/liter

3,5 Ft/liter


MI SZÁMÍT TANKOLÁSNAK?

A tankolás időpontja mindig az a pillanat, amikor az üzemanyagot a jármű tartályába töltik. Telephelyi, földalatti tartályoknál tehát nem lényeges, hogy mikor fejtették le a tartálykocsiból a gázolajat.


Az MKFE teljes tagjaként használja továbbra is a kereskedelmi gázolaj „kisokosát”, azaz ügyintézési segédletünket a jövedéki adó visszatérítésének hivatali teendőihez! A honlapunkon való kulcsszavas bejelentkezés után tekintsük végig együtt lépésről lépésre azokat a mozzanatokat, melyeket a fuvarozóknak és saját számlás szállítóknak érinteniük kell ahhoz, hogy visszamenőleg megkapják a jogszabályban meghatározott forintokat!


kereskedelmi gázolaj ügyintéző-kisokos »

Gál Sándor Gál Sándor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Persped Kft. Persped Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Nagy Imre Nagy Imre VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Lévai László Lévai László Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. WSZL WSZL ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Persped Kft. Persped Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Nagy Imre Nagy Imre VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Lévai László Lévai László Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. WSZL WSZL ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft.