Jogosítvány érvényesség: akár 1 évet is elveszthet, aki rosszkor kezdeményezi a jogosítványa meghosszabbítását

Hiába kapják meg akár öt évre az orvosi alkalmasságot a hivatásos járművezetők, a jelenleg hatályos jogszabályok alapján ugyanis, ha közvetlenül a jogosítvány érvényességének lejárta előtt történik a vizsgálat, akkor közel egy év érvényességi időt el is veszítenek a jogosítványuk tekintetében.
Az MKFE a hivatásos gépjárművezetők jogosítványának hosszabbítása tekintetében is a forgalmi engedélyeknél 2012. óta használt gyakorlat bevezetését szorgalmazza: eszerint a vezetői engedély lejárata előtti 30 napban elvégzett orvosi igazolást bemutató kérelmezőnek a dokumentum hosszabbításakor az érvényesség időtartamát (5 év vagy 2 év) a jogosítvány lejárati dátumától vegyék figyelembe. Ezzel a rugalmas megoldással biztosítható, hogy a hivatásos gépjárművezetők vezetői engedélye valóban a jogszabályban meghatározott maximális időszakokra legyenek érvényesek, ne pedig attól kevesebb időre, extrém esetben akár 364 nappal. Jelenleg ugyanis a maximális érvényességi időt csak úgy lehet megszerezni, ha a lejárat napján végzik el az orvosi vizsgálatot és adják be a kérelmet az okmányirodában. Így viszont az új okmány megérkezéséig a gépjárművezető (érvényes jogosítvány hiányában) nem vállalhat külföldi fuvarfeladatot.

A Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkárának címzett levelet IDE» kattintva olvashatja el teljes terjedelmében.

FRISSÍTÉS: Csampa Zsolt államtitkár 2020. szeptember 7-i válaszlevelét itt olvashatja.

MKFE Kommunikáció
Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. STV Kft. STV Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Ivanov György Ivanov György HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. NTS Kft. NTS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. STV Kft. STV Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Ivanov György Ivanov György HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. NTS Kft. NTS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft.