Kenőpénzt kértek kamionosoktól: börtön vár 18 magyar autópálya-rendőrre

Végrehajtandó börtönbüntetést kér vádiratában tizennyolc autópálya-rendőr ellen a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség. A vádirat szerint az egyenruhások külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőitől kértek kenőpénzt, amiért cserébe szemet hunytak a szabálytalanságok fölött — közölte a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze 2020. szeptember 18-án.

A februárban elfogott lébényi rendőrök ellen előnyért, hivatali kötelességet megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint más bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

A vádirat szerint 2018 szeptembere előtt a lébényi autópálya-rendőrök megállapodtak abban, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellátott járőrszolgálatuk alatt „a további intézkedések mellőzéséért és a szabálytalanságok elnézéséért” rendszeresen jogtalan jövedelemre tesznek szert.

A külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőinek ellenőrzésekor pénzt kértek azok továbbhaladásáért, vagy szabálytalanságok esetén azért, hogy mellőzzék a felelősségre vonást.

A járőrök főként ukrán, bolgár és román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg és a szabálysértés mértékétől függően 20 - 50 euró közötti összegekért tovább engedték őket.

Az eljárás során az ügyészség a gyanúsítottakkal egyezséget kötött, amelynek értelmében valamennyien vallomást tettek és beismerték bűnösségüket.

A nyomozó ügyészség az egyezségekre tekintettel arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen az elkövetőket büntetőjogi felelősségük arányában 2 - 3 év végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, valamint pénzbüntetésre és jogtalan gazdagodásuk összegéig vagyonelkobzásra ítélje.

A 18 vádlott bűnösségéről és az egyezségek jóváhagyásáról a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa fog dönteni.

forrás: MTI

Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Ivanov György Ivanov György OVIT ZRt. OVIT ZRt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. STV Kft. STV Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Lévai László Lévai László Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. WSZL WSZL NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Ivanov György Ivanov György OVIT ZRt. OVIT ZRt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. STV Kft. STV Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Lévai László Lévai László Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. WSZL WSZL NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft.