BiReg: hivatalos ITM-tájékoztató a rendszerhasználat szabályairól

2021. január 27-én megjelent a Magyar Közlöny 12. számában a 18/2021. (I. 27.) Korm. rendelet, amely kiveszi a BiReg hatálya alól a tisztán közösségi engedéllyel végzett fuvarfeladatokat és az ezzel járó regisztrációs kötelezettséget is megszünteti az érintett fuvarozók számára. Mivel a jogszabály e paragrafusa 8 nappal a kihirdetést követően lép hatályba, maradt egy 4 napos átmeneti időszak, amelyben a regisztrációs kötelezettség még él, a bírságrendelet pedig már élesedik, így a regisztráció elmulasztása szankcionálható. Az ellentmondásos helyzet haladéktalan feloldása érdekében az MKFE megteszi a szükséges lépéseket az ITM felé.

A BiReg rendszerhez tartozó jogszabályi háttér módosítását követő helyzetben szükséges fuvarozói feladatokról rövidesen pontokba szedett tájékoztatót bocsátunk tagjaink rendelkezésére.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatóját a BIREG-rendszer használatáról itt töltheti le »

Ugyanezen tájékoztató a Közlekedési Hatóság honlapján »



BIREG-KISOKOS (GYAKORLATI SEGÉDLET) »


Az MKFE – a bírságrendelet és a kihirdetett módosítás hatályában rejlő ellentmondás megoldása érdekében – egy legalább 15 napos „moratórium” kihirdetését kezdeményezte az ITM-nél. A Dr. Palkovics Lászlónak és dr. Mosóczi Lászlónak megküldött levelében az érdekképviselet ismét leszögezi, hogy a hazai fuvarozó vállalkozások védelme érdekében az MKFE továbbra is elkötelezettek a BiReg indítása és működtetése mellett, ugyanakkor kiemelt fontosságú, hogy a rendszer mindenki számára elfogadható és megfelelő funkcionalitás mellett kezdje meg a működését.


Az ITM részére megküldött levél IDE kattintva» olvasható.

A módosított rendelet IDE kattintva» letölthető.


a BIREG honlapja:
https://bireg.gov.hu/bireg

ügyfélszolgálati e-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

ügyfélszolgálati telefon:
06 (1) 510 0505


MKFE Kommunikáció

Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NTS Kft. NTS Kft. Nagy Imre Nagy Imre A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NTS Kft. NTS Kft. Nagy Imre Nagy Imre A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft.