A KAV vizsgák újraindulásának részletei

Egyesületünk főtitkára a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. (KAV) 2021. április 20-ára tervezett újraindulásának részleteiről kérdezte a képzőszerv ügyvezetőjét. Információink szerint csak a PÁV vizsgák esetén 500 fölötti azoknak a jelentkezőknek a száma, akiknek a március 8-i záráskor már volt előre lefoglalt vizsgaidőpontjuk, s becslésünk szerint az elmúlt időszakban legalább ekkora számban jelentkeztek volna új vizsgázók. Április 20-án a képzőszerv visszaigazolta a járványhelyzet utáni sikeres újraindulást, és gördülékeny ügyintézésről biztosítja a jelentkezőket.

A KAV szóbeli tájékoztatása szerint a március 8-i leállás pillanatában már élő regisztrációval (befizetett és visszaigazolt vizsgadíj, visszaigazolt vizsgaidőpont) rendelkező ügyfeleket elsőként kívánják kiszolgálni újrainduláskor.


Papp Zoltán főtitkár tájékoztatást kért Benedek Szabolcs ügyvezetőtől arról, hogy a KAV hogyan fogja értesíteni a korábbi vizsgákról lemaradt ügyfeleket, továbbá az új vizsgaidőpontok lefoglalhatóságának feltételeiről. A teljes levél itt » olvasható.


Benedek Szabolcs — 2021. április 20-án írott válaszlevelében — megerősítette, hogy a KAV április 20-án a gyakorlatban is megkezdte képzési tevékenységét, és az oktatásszervezésnél a lehető leggördülékenyebb ügyintézést biztosítják. A szaktanfolyamokra váró új jelentkezők kérelmeit április 26-tól már a régi rend szerint, a képzőszerveken keresztül fogadják.


MKFE Kommunikáció

ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. WSZL WSZL Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Teherporta Kft. Teherporta Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. WSZL WSZL Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Teherporta Kft. Teherporta Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT.