Eredményes volt az MKFE által kezdeményezett IRU-ITM találkozó

„A kormány mindent megtesz a magyar közúti fuvarozói ágazat megvédéséért” - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Radu Dinescuval, a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete (International Road Transport Union - IRU) elnökével és Ignácz József Péterrel, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján, Budapesten. A háromoldalú találkozó az MKFE kezdeményezésére, az MKFE és ITM közös szerevezésével jött létre.
Az MKFE meghívására 2021. június 9-10-én Budapestre érkezett Radu Dinescu úr, az IRU elnöke és Raluca Marian asszony, az IRU brüsszeli irodájának vezetője, hogy szakmai kérdésekről egyeztessenek Palkovics László miniszterrel. A találkozóra Dr. Mosóczi László államtitkár, Ignácz József Péter elnök és Csányi Gábor nemzetközi titkár részvételével az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) került sor, ahol a felek megvitatták az ágazatot érintő legfontosabb kihívásokat.

Raluca Marian, Radu Dinescu, Mosóczi László, Palkovics László, Ignácz József Péter, Csányi Gábor az Innovációs és Technológiai Minisztérium könyvtártermében

Az innovációs és technológiai miniszter kiemelte, a magyar közúti fuvarozók a járványhelyzetben helyt álltak, szolgáltattak, a kormány pedig támogatta őket feladataik ellátásában. Palkovics László találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta: a megbeszélésen szóban került a közúti közlekedést, így az árufuvarozást is érintő, a környezetet kevésbé terhelő technológiai fejlődés, és jelezte, Magyarország erősen jelen van a járműipari fejlesztésekben, példaként említette a ZalaZone projektet.

   

Az egyeztetést követően Radu Dinescu elismeréssel szólt arról, hogy Magyarország támogatja a környezetbarát járművek, technológia terjedését. Az IRU elnöke kiemelte, Magyarország élen jár a digitalizáció és az innováció területén, és az eredményeket kiterjeszti a közúti fuvarozásra is. A megbeszélésen szóba került a Magyarország területét érintő, engedélyköteles nemzetközi áruszállítási tevékenységek előzetes elektronikus regisztrációja is, a januártól bevezetett BiReg rendszer számos jogsértést tett láthatóvá, ezzel hozzájárult közúti áruszállítási piac megtisztításához - tette hozzá Palkovics László.

Ignácz József Péter, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke beszámolt arról, hogy az IRU 5 kontinens több mint 100 országában van jelen tagszervezetei révén, az MKFE 55 éve tagja a nemzetközi szervezetnek. Az MKFE elnöke hangsúlyozta, a 2020-ban elfogadott EU mobilitási csomagon „finomítani” kell, mert az MKFE álláspontja szerint az szociális köntösbe bújtatott piacvédelmi intézkedés, amely az unióhoz újonnan csatlakozott tagállamok vállalkozói ellen irányul, és kedvezőtlenül érinti a magyar fuvarozókat, továbbá a csomag jelenlegi formájában a fenntartható fejlődés ellen is hat.





MKFE Kommunikáció
DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Végvári András Végvári András RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. World Logistik Kft. World Logistik Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Végvári András Végvári András RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. World Logistik Kft. World Logistik Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft.