Később kezdődik, így rövidebb lesz az ünnepi kamionstop!

Később kezdődik, így rövidebb lesz az ünnepi kamionstop!

Csak az ünnep reggelén kezdődik a korlátozás!

Az MKFE kérésének eleget téve a közlekedési tárca éjszakai szabad időablakot nyitott az előttünk álló nemzeti ünnep kamionstopját illetően, így a korlátozás nem kedd éjjel, hanem csak 2023. március 15-én (szerdán) reggel 06:00 órakor kezdődik!

Mint az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében tudatta: a kedvező intézkedésre az áruellátás zavartalanságának biztosítása érdekében kerül sor.


Egyesületünk régóta folytat egyeztetéseket a minisztériummal annak érdekében, hogy a hazai utakon állandó szabad éjszakai időablakkal minden hétvégére általános mentesség legyen bevezetve, így a 7,5 t össztömeg feletti nehéz-tehergépjárművek a személygépjárművek által ki nem használt 22:00 órától 06:00 óráig terjedő időszakban is végezhetnék munkájukat.


Bár a korlátozásra vonatkozó jogszabály általános módosítása még nem történt meg, azonban az előttünk álló hétvége a fenti elv mentén — külön kérésünkre — éjszakai időablakos lesz, pontosabban ezáltal a kamionstop kedd 22:00 óra helyett csak az ünnep napján 06:00 órakor kezdődik.


2023. március 15-én az alábbiak szerint alakul a nehéz-tehergépjárművek közlekedésének korlátozási időszaka Magyarországon:

2023. március 15. (szerda) 06:00 órától » 22:00 óráig
(a tilalom minden 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárműre vonatkozik!)



VÉGET ÉRT A TÉLI MENTESSÉG — A korábbi évek gyakorlata szerint februárt elhagyva véget ér a kevésbé szennyező, nemzetközi forgalomban közlekedő járművek téli mentessége, ezért a kamionstop márciustól rájuk is vonatkozik! A magyar államhatárról a legközelebbi lerakóhelyig vagy telephelyig hazagurulni nem lehet, mert ez a kedvezmény minden évben csak júliusban és augusztusban él.


ÁLTALÁNOS KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON — Kamionstop alkalmával teljes alapvető mentességet élveznek az élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, valamint friss, nyers, nem fagyasztott, nem szárított, nem feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, gabonát stb. szállító — illetve ilyen szállítási cél érdekében a fel- és lerakóhely között, továbbá azok és a telephely viszonylatában üresen közlekedő — tehergépkocsik.

Ezen kívül a közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál honlapunk nyitóoldalán, a közlekedési korlátozásoknál vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »).


ÉLELMISZEREK ÉS EGYÉB MENTESSÉGEK — Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (nemzetközi menet- ill. fuvarlevélen angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


HUMANITÁRIUS SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNYOK — Szintén mentességet élvez a humanitárius szervezet kezdeményezése alapján humanitárius jellegűként kezelt küldemények szállítását végző legalább EURO 3-as besorolású tehergépjármű; de júliusban és augusztusban csak akkor, ha nem érinti a rendelet 3. mellékletében felsorolt útvonalakat (ld. fent, a hazagurulásnál). A vezetőnek menetokmányként itt is mindig a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


kamiontop alá eső szállítások külön engedélyeztetése (2. alfejezet)»


KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOZÁSOK EURÓPÁBAN — 2023. MÁRCIUS »

S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Németh Károly Németh Károly SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Persped Kft. Persped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. K és V KFT. K és V KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. STV Kft. STV Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Németh Károly Németh Károly SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Persped Kft. Persped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. K és V KFT. K és V KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. STV Kft. STV Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft