KÁSZ – a felelős és fenntartható üzletpolitika alapja a közúti fuvarozásban és szállítmányozásban

A közúti árutovábbítási szerződésekről szóló 120/2016. (VI. 7.) Korm. rendelet» (KÁSZ) célja és feladata, hogy segítse az alágazat működését, tiszta piaci körülményeket teremtsen a hazai közúti fuvarozó vállalkozások számára a megbízókkal kötött szerződéses viszonyaikban. A KÁSZ 2024. január 28-tól hatályos, a 686/2023. (XII. 29.) kormányrendeletben» kihirdetett módosításai is e célokat erősítik, kiemelt figyelemmel a fuvarozói költségek érvényesítésének támogatására.

Ezért jelent meg a rendeletben új elemként a minimális szolgáltatási alapdíj, a rakodási- és raklapválogatási, valamint az állásidő díj. Utóbbi kettő kógens, azaz kötelezően érvényesítendő díjként, a minimális szolgáltatási alapdíj pedig a kilométer alapján elszámolt megbízásoknál alkalmazandó a magyarországi le- és felrakóhelyek között végzett szállításoknál.

A KÁSZ alkalmazása és betartása, betartatása elengedhetetlen a hazai logisztikai ágazat versenyképességének fenntartása érdekében. Ehhez szükséges a közúti fuvarozók egységes, etikus és felelőségteljes piaci magatartása, amely egyebek mellett a tényleges fuvarozói önköltségen alapul, és a fuvarozók stabil működését biztosító vállalkozói hasznot is garantálja. Az ágazati stabilitás szempontjából hasonlóan fontos és elvárható az árukibocsátók és megbízók korrekt és patrióta üzleti magatartása is.

A KÁSZ irányt mutat a megbízóknak és fuvarozóknak egyaránt, biztos alapot jelent a díjpolitika kialakításához.

A logisztikai ágazat minden szereplője számára fontos, hogy üzletpolitikája és díjai tervezésekor –a szakma minden szereplőjének jogos elvárásait és érdekeit maximálisan szem előtt tartva – törekedjen a KÁSZ előírásainak betartására és betartatására.

A KÁSZ január 28-tól hatályos rendelkezéseihez számos kérdés érkezett az érdekképviseletekhez és a szaktárcákhoz is. Ezekről „gyakori kérdések és válaszok” (GY.I.K.) formájában készítettek tájékoztatót a közúti fuvarozói érdekképviseleti szervezetek, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatása mellett. Az alábbi linken elérhető, és folyamatosan frissülő GY.I.K. a módosításokkal hatályba lépő új fogalomkörök értelmezése és a rendelet alkalmazása tekintetében nyújt támogatást Egyesületünk tagvállalkozásai számára.


A KÁSZ rendelkezéseihez összeállított GY.I.K.

tölthető le.
(Utolsó frissítés: 2024. január 26.)


MKFE Kommunikáció

Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft.