Kormányhatározat a szerb határforgalom gyorsítása érdekében

Kormányhatározat a szerb határforgalom gyorsítása érdekében

A Magyar Közlönyben 2024. március 4-én este megjelent a 1039/2024. számú kormányhatározat, mellyel a kormányzat megerősíti, hogy a magyar–szerb határszakaszon meg kell valósítani a határátkelőhely-fejlesztést. Ennek részeként meg kell vizsgálni új átkelők létesítését Röszkénél és Tompánál, illetve a hercegszántói átkelő kibővítését a veszélyes áruk szállító járművek fogadására. A határozat az infrastrukturális elemek mellett kitér a többlet-munkaerő kérdéskörére és az informatikai fejlesztési igények felmérésére is.

Az MKFE az elmúlt években napirenden tartotta a határátkelők ügyét. Ennek eredményképpen a NAV, BM,  a rendőrség bevonásával a Nagy Márton miniszter vezette gazdaságfejlesztési tárca is intenzíven foglalkozott a kérdéssel az ukrán, szerb és román átkelőket érintően. A legújabb információk szerint az ukrán határ esetében kormányzati szinten született döntés arról, hogy a beregsurányi átkelőt megnyitnák a 7,5 tonna feletti, hazánkba üresen belépő kamionok előtt. Az ehhez szükséges intézkedések folyamatban vannak. A záhonyi átkelőt illetően fontos változás az ukrán oldali foglalási rendszer bevezetése, de magyar oldalon szintén kormányzati szinten születtek döntések egyrészt az átkelő infrastrukturális fejlesztésről, illetve a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról.


Románia schengeni övezetbe való integrációja részben megvalósult, hiszen 2024. március 31-től légi és tengeri forgalomban az övezet tagjaivá válnak Bulgáriával együtt. A közúti csatlakozást illetően a kormányzat támogatásáról biztosította Romániát és a 2024-es év második felében esedékes uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzésnek tartják a schengeni övezet bővítését.


A 2023-ban elfogadott kormányzati intézkedéscsomagban külön pontot kapott a schengeni külső és uniós külső közúti határátkelőhelyek áteresztőképességének javítása. Ezt megerősítve a 2024. február 22-én megjelent, fuvarozók versenyképességének javítására született kormányhatározatban helyet kapott a határforgalom gyorsítása. Ebben általánosan, kormányzati szinten határozták meg a feladatot év végi határidővel, de a 2024. március 4-i kormányhatározat már kifejezetten a szerb-magyar határszakasz várakozási idejének csökkentését veszi fókuszba. A 2023. június 19-én tartott szerb-magyar kormányülésen is napirendre került a két ország közti határforgalom gyorsítása, de a 2023. október 10-i Vidék Konferencián Nagy Márton tárcavezető külön kitért a röszkei átkelő modernizálására.


A határátlépéssel járó várakozási idő csökkentésével kapcsolatos intézkedésekről a magyar–szerb határszakaszon szóló 1039/2024. (III. 4.) Korm. határozat (PDF) »


Kapcsolódó cikkeink:

Beregsurány: napirenden a 7,5 tonna feletti üres járművek kérdése (2024. március) »

Újabb kormányhatározat a fuvarozói versenyképesség érdekében (2024. február) »

Kétsávos beléptetés gyorsítja a teherforgalmat Röszkén (2023. december) »

Kormányszintű döntések a hazai fuvarozók megerősítése érdekében! (2023. november) »

A GFM napirendjén a közúti határátkelők ügye (2023. szeptember) »

Újabb magasszintű nemzetközi egyeztetés Záhony ügyében (2023. február) »

 

Bíró Tamás Bíró Tamás HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft.