Az érdekképviseletek nem támogatják az előzési tilalom további szigorítását

Az érdekképviseletek nem támogatják az előzési tilalom további szigorítását

A KRESZ módosítása kapcsán nemrég új módosítási javaslatokról jelentek meg hírek a médiában, amely szerint tovább szigorítanák a gyorsforgalmi utakon alkalmazott előzési szabályokat. A hazai fuvarozói érdekképviseletek Lázár János építési és közlekedési miniszternek küldött közös levelében tiltakoznak a tervezet szabályok elfogadása ellen.

A médiában megjelent javaslattervezet értelmében a gyorsforgalmi utakon nem csak a 7,5 tonna fölötti tehergépjárművekre, hanem már a 3,5 tonna fölöttiekre is vonatkozna az előzési tilalom 06:00 és 22:00 óra között, amelynek bevezetését főleg az ún. ,,horrorkaravánok” visszaszorítása miatt tartják döntéshozói oldalról indokoltnak. A levélben az érdekvédelmi szervezetek leszögezik, hogy alapvetően üdvözlik az olyan járműszerelvények kontrollját, amelyeknek előzése közlekedésbiztonsági kockázatokat rejt magában, de a megoldást az együttesen mintegy 8.000 vállalkozást tömörítő két szervezet nem az általános korlátozásban, hanem a hatékonyabb hatósági ellenőrzésben látja.


Az előzési tilalommal érintett járműkör kibővítése mellett az új szabályok arra köteleznék a 3,5 tonna fölötti tehergépjárműveket, hogy a háromsávos gyorsforgalmi utakon kizárólag a jobboldali sávban haladjanak. Azon túl a javaslat közlekedésbiztonsági oldalról is kérdéseket vet fel, különösen méltánytalannak és egyenlőtlennek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy ez a szabályozás csak a tehergépjárművekre vonatkozna, ám a személygépjárműnek minősülő, 3,5 tonna fölötti járműszerelvényekre nem.


Levelünkben felhívtuk a tárcavezető figyelmét arra, hogy Európában példátlan lenne egy ilyen szintű korlátozás, és kifejezetten hátrányosan érintené a fuvarozói alágazatot, ezért az együttműködésben és a párbeszédben bízva arra kértük a szaktárcát, hogy az érdekképviseletek bevonásával vizsgálják felül a tervezetet.


Az érdekképviseletek Lázár János miniszter úrnak megfogalmazott közös levele (2025. február 28.) »


Frissítés (2025. április 9.):

Lázár János építési és közlekedési miniszter válaszlevelet küldött az érdekképviseleteknek. Ebben kifejti, hogy a tehergépjárművek előzési tilalmának felülvizsgálata a készülőfélben lévő új KRESZ fényében összetettebb és hosszabb folyamat. Fő cél, hogy a közlekedésbiztonság szem előtt tartása mellett biztosítható legyen a járművek egyenletes haladása. Mint a szakminiszter írja: a témakör körbejárására és átgondolására az új KRESZ kidolgozása céljából szervezett tematikus workshop-ok kínálnak alkalmat.

Lázár János szakminiszter 2025. április 7-én megküldött válaszlevele itt olvasható »

 

Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Persped Kft. Persped Kft. Kolesza György Kolesza György S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Végvári András Végvári András Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. STV Kft. STV Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Persped Kft. Persped Kft. Kolesza György Kolesza György S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Végvári András Végvári András Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. STV Kft. STV Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft.