Hazánk feloldotta a marhavész miatt elrendelt korlátozásokat

Hazánk feloldotta a marhavész miatt elrendelt korlátozásokat

Miután 2025 áprilisa óta nem észleltek újabb eseteket, így Magyarország 2025. június 6-án feloldotta azokat a védintézkedéseket, melyeket az országos főállatorvos még március első napjaiban rendelt el a párosujjú patás állatok körében terjedő „ragadós száj- és körömfájás” járvány megfékezésére. Fontos ugyanakkor, hogy nemzetközi forgalomban még számos országban vannak érvényben hazánkkal szemben védekező-megelőző korlátozások.

2025. június 6-án tehát megszüntették az észak-dunántúli kitörések körül kialakított védő- és megfigyelési körzeteket, feloldották az állat-járványügyi tilalmakat.


A nemzetközi forgalomban tevékenykedő élőállat-szállító és -fuvarozó vállalkozásoknak azonban fontos tudni, hogy számos uniós és harmadik országban még érvényben lehetnek olyan intézkedések, melyeket hazánkkal szemben még tavasszal foganatosítottak. Bár az uniós belkereskedelem előtt megnyíltak a kapuk, azonban a szállítási műveletek előtt minden esetben tájékozódni szükséges az adott hatóság álláspontjáról, hiszen nem jelenthető ki, hogy minden uniós tagállamba vagy harmadik országba engedélyezett a fogékony élő állatok és/vagy a belőlük származó állati eredetű termékek exportja. Egyes esetekben előírhatnak járműfertőtlenítést vagy a beszállított állatok két-, esetleg három hétig tartó megfigyelési kötelezettségét stb.


tovább a NÉBIH tematikus oldalára (folyamatosan frissül) »


Korábbi híradásaink:

Ragadós száj- és körömfájás – tilalmak és exportkorlátozások »

Összes híradásunk a témával kapcsolatban »

 

Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NTS Kft. NTS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STV Kft. STV Kft. Lévai László Lévai László "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WSZL WSZL INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Teleki János Teleki János NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Nagy Imre Nagy Imre Mancsi Kft. Mancsi Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NTS Kft. NTS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STV Kft. STV Kft. Lévai László Lévai László "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WSZL WSZL INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Teleki János Teleki János NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Nagy Imre Nagy Imre Mancsi Kft. Mancsi Kft.