Kicsöngettek! Gyerekek a holttérben!

Kicsöngettek! Gyerekek a holttérben!

Közlekedésbiztonság, baleset-megelőzés

Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon 2025. június 20-án az alap- és középfokú oktatási intézményekben véget ért a tanév. Az iskolapadban ülő 1,2 millió gyermek így egész nap a közlekedés résztvevője lett. Mivel legtöbbjük nincs tisztában a KRESZ pontos szabályaival, ezért kiszámíthatatlan viselkedésükre mindig készülni kell. Vigyázzunk rájuk! Az elmúlt tíz évben hazánkban közel 90 gyermek vesztette életét közlekedési balesetben. Európa többi országában szintén most és a következő két hétben „rajzanak ki” a gyerekek az iskolából.

Hazánkban egyre nagyobb teret hódít a rolleres és kerékpáros közlekedés. Ugyanakkor a személyi sérüléssel járó közúti balesetek statisztikáiban szembetűnő, hogy az utóbbi években megnövekedett a kerékpárosok érintettsége. Még tapasztalt gépjárművezetők is szokatlan helyzetben találhatják magukat pl. egy-egy „jobbkezes” útkereszteződésben, hiszen a KRESZ az utóbbi években már megengedi, hogy egyirányú utcákban a biciklisták a forgalommal ellentétes irányban is közlekedhessenek. A kerékpáron közlekedők KRESZ-ismeretei azonban gyakorta hiányosak, és tudatlanságuk sokszor komoly veszélybe sodorja őket. Az BRFK kommunikációs kampányba kezdett a legkisebb közlekedők körében.


Városi-külvárosi övezetben készüljön fel a kerékpárosok, gyalogosok holttérben történő váratlan felbukkanására!

Jennifer biciklivel, Herbert kamionnal, avagy kisfilm a holttérről:
mit lát a gépjárművezető, mit lát a kerékpáros? »

 

MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KOPP KFT. KOPP KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Németh Károly Németh Károly Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki János Teleki János Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Lévai László Lévai László 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Ivanov György Ivanov György Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KOPP KFT. KOPP KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Németh Károly Németh Károly Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki János Teleki János Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Lévai László Lévai László 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Ivanov György Ivanov György Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft.