Featured

Dörzsölt bűnözők a fuvarpiacon: mindenük hamis volt!

Létező vállalkozások bőrébe bújnak...


Szomorú kötelességünknek teszünk eleget, amikor a fuvarpiac újabb „parazitáiról” tudósítunk, akik árulopással milliós károkat okoznak más fuvarozóknak vagy termelő vállalkozásoknak.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy bűnözői csoportok már nem kitalált cégnevekkel próbálkoznak (melynek létezése internetes cégjegyzékből ellenőrizhető), hanem valós és leinformálható fuvarozó vállalkozások bőrébe bújva azok alkalmazottainak adják ki magukat, kreált e-mail-címről kötnek üzletet, majd hamisított dokumentumokkal és lopott rendszámú járművel jelennek meg a megbízó telephelyén, ahol fel is veszik a rakományt, az árunak azonban nyoma vész. A minderről mit sem sejtő igazi fuvarozó cég vezetője már csak akkor jön rá, hogy a nevében idegenek tevékenykednek, amikor a megbízó több nap után háborogva hívja, hogy mi lett az árujával.


Hasonló visszaélés áldozata lett a győri Néró Sped Kft., melynek ügyvezetője, Ferenczi Viktor nevének tisztázását kérte egyesületünktől, ugyanakkor figyelmezteti a fuvarozótársakat, nehogy mások is beleessenek a csapdába. Ismeretlen elkövetők ugyanis a cég adatait felhasználva közúti és közösségi engedélyeket, CMR-igazolást hamisítottak, s idegen telefon- és faxszámról, valamint fals e-mail-címről kapcsolatot létesítettek egy holland szállítmányozó vállalattal, ahol árut akartak felvenni. A dologra akkor derült fény, amikor a holland megbízó a fuvart egyeztetni szerette volna.


A Néró Sped Kft. ügyvezetője azonnal a rendőrséghez fordult, s augusztus 23-án feljelentést tett a Győri Rendőrkapitányságon. Ott kiderült, hogy a bűnözők által használt LAT-417-es rendszám is lopott. A cégvezető tanácsolja a fuvarozóknak, hogy semmi esetre se fogadjanak ajánlatot a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címről, vagy ha valaki onnan kap információt, azonnal értesítse őt a 06 (70) 36 38 522-es számon vagy a vállalkozás valódi e-mail-címén (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), hogy a rendőrség munkáját segíthessék, s hogy az eddig még ismeretlen tettes senkit ne tudjon megkárosítani.


ITT » megnyitható az esetet leíró rendőrségi feljelentés! A jegyzőkönyvnek csak azon részét közöljük, mely nem tartalmaz bizalmas adatokat.

 

PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés