Featured

Novemberi közlekedési korlátozások Magyarországon

...november 4-től a kamionstop „téli” menetrendje szerint


2011 novemberében Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. Mindenszentekre alább kitérünk.

November első (hosszú) hétvégéjéig a korlátozás még mind a belföldi, mind pedig a nemzetközi fuvarfeladatot teljesítő tehergépkocsikra vonatkozik, azonban november 4-én lesz az a fordulónap, melytől kezdetét veszi a téli rend: ez annyit tesz, hogy egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi kamionstop Magyarországon nem vonatkozik az EURO 3-as vagy annál magasabb környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra.


A fentiekkel összhangban tehát (október utolsó hétvégéjét is belefoglalva) a 2011. novemberi korlátozás az alábbiak szerint alakul hazánkban:


október 29. (SZO) 22:00 órától október 30. (V) 22:00 óráig
mind belföldi, mind nemzetközi forgalomban haladókra vonatkozik


október 31. (H) 22:00 órától november 1. (K) 22:00 óráig (Mindenszentek)
mind belföldi, mind nemzetközi forgalomban haladókra vonatkozik


november 5. (SZO) 22:00 órától november 6. (V) 22:00 óráig
az EURO 3-as és annál magasabb besorolású, nemzetközi fuvarokra nem vonatkozik


november 12. (SZO) 22:00 órától november 13. (V) 22:00 óráig
az EURO 3-as és annál magasabb besorolású, nemzetközi fuvarokra nem vonatkozik


november 19. (SZO) 22:00 órától november 20. (V) 22:00 óráig
az EURO 3-as és annál magasabb besorolású, nemzetközi fuvarokra nem vonatkozik


november 26. (SZO) 22:00 órától november 27. (V) 22:00 óráig
az EURO 3-as és annál magasabb besorolású, nemzetközi fuvarokra nem vonatkozik


A részleteket és kivételeket a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet rögzíti (MEGNYITÁS »).


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »

 

 

Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MÉK Kft. MÉK Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Nagy Imre Nagy Imre Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MÉK Kft. MÉK Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Nagy Imre Nagy Imre