Featured

2012: kötelező a kamarai regisztráció!

Ahogyan korábban írtuk: mint (néhány kivételtől eltekintve) minden magyarországi vállalkozásnak, úgy az összes fuvarozónak is kötelező a kamarai regisztráció 2012 elején. A már korábban is működő vállalkozások február 29-ig tehetik meg ezt. A kamara többféle szolgáltatást is köteles biztosítani az évi 5 ezer forintos díjért. Aki azonban nem regisztrál, azt regisztrálják. Szakértők a cégek nyomonkövethetőségét, feketelistázását és a körbetartozások átláthatóságát várják az intézkedéstől.

A regisztrációs kötelezettség nem tévesztendő össze a tagi viszonnyal, azonban a regisztrálás mind az új, mind pedig a már létező gazdálkodó szervezetekre vonatkozik. Az újonnan létrejövő vállalkozások a cégbejegyzés illetve (egyéni vállalkozók esetében) a nyilvántartásba vételt követő 5 munkanapon belül kötelesek kérni a kamarai nyilvántartásba vételt, a már korábban is működő gazdasági társaságoknak pedig 2012. január 1-től számítva 60 napon belül — azaz 2012. február 29-ig — kell a területileg illetékes kamarához kezdeményezniük bejelentkezésüket.


Az évi 5 ezer forintos díjat minden évben március 31-ig kell megfizetni. A kiegyenlítetlen kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, így azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adók módjára hajtja be.


A 2012. január 1-jétől hatályos változás hátterében a gazdasági kamarákról szóló, 1999. évi CXXI. törvény áll, melynek idevágó szakaszait a 8., 8/A és 45. §-a részletezi. A regisztrációs kötelezettség azonban természetesen nemcsak pénzkiadással jár: ennek fejében a területileg illetékes kamarától kérhető pályázatfigyelés, adózási és pénzügyi tanácsadás is.


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) honlapján letölthető a bejelentkezési adatlap, s hamarosan már online lehetőség is lesz arra, hogy a vállalkozások eleget tehessenek regisztrációs kötelezettségüknek.


Mit kaphat a vállalkozás a kamarától? (ateceged.hu) »

Hogyan regisztrálhat? »

Ki hová tartozik? Hol érhetők el a megyei és városi kamarák? »

Jogi háttér: a 1999. évi CXXI. törvény »

 

Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. VERES Kft. VERES Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gál Sándor Gál Sándor EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Ivanov György Ivanov György S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. VERES Kft. VERES Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gál Sándor Gál Sándor EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Ivanov György Ivanov György S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft.