Featured

Zárókonferencia — Tehergépjármű Balesetkutatási Projekt

A tehergépkocsi-balesetek mélyreható elemzésének többéves projektjét zárja az a konferencia, mely 2012. június 28-án (csütörtökön) lesz Gödöllőn. A program rendkívül érdekesnek ígérkezik: a szemléletes előadásokat ütközési kísérlet és a rakományelmozdulás gyakorlatban végzett tesztje színesíti. Várjuk Önt is! A rendezvény díjmentes, csupán előzetes regisztrációval jár!

Akik már résztvevői voltak a korábbi konferenciáknak, ismerősen csenghet nekik azon szakemberek neve, akik balesetek tömeges elemzését végzik, és időről időre a mostanihoz hasonló program keretében mutatják be eredményeiket. Legutóbbi előadásunkon, a novemberi fuvarozói konferencián dr. Kőfalvi Gyula nyűgözte le a hallgatóságot nyerges járműszerelvények baleseteinek szemléltetésével.


Úton haladó gépek és emberek mozgásából, természetéből, tulajdonságaiból, viselkedéséből, kölcsönhatásaiknak megmaradt és mérhető nyomaiból utólag kell rekonstruálni a mindössze néhány másodperc alatt megtörténő tragédiákat oly hűen és oly nagy bizonyossággal, hogy az egy bírósági tárgyalóteremben is megállja helyét. S mindezt azzal a tudattal: sorsokról, emberéletekről van szó.


Várjuk tehát Önt is június 28-án (csütörtökön) Gödöllőn!


MEGKÖZELÍTÉS (google-térkép) »

PROGRAM »

A jelentkezési határidő lezárult!

 


 

Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. STV Kft. STV Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Persped Kft. Persped Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Kolesza György Kolesza György WSZL WSZL Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Dömötör Tamás Dömötör Tamás TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. STV Kft. STV Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Persped Kft. Persped Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Kolesza György Kolesza György WSZL WSZL Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Dömötör Tamás Dömötör Tamás TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT.