Megjött a tavasz, kirajzottak a kétkerekűek! — statisztika

A tavaszi jó idő beköszöntével sok kerékpáros és motoros pattan nyeregbe, hogy a hosszú téli hónapok leállása után járművével bekapcsolódjon a közúti forgalomba. Nemcsak tőlük várható el, hogy szabályosan közlekedjenek: a többi gépjárművezetőnek is vigyázniuk kell rájuk.

A közlekedők közül különösen szembetűnő a gyalogosok és a kerékpárosok érintettsége. Nemcsak azért, mert őket nem védi karosszéria, hanem azért is, mert nagyrészük nincs tisztában a közlekedés szabályaival és a rájuk leselkedő veszély nagyságával. A helyzetet az is rontja: az elmúlt években több helyen is változott a KRESZ; ilyen például a kerékpárosok egyirányú utcában való közlekedése vagy a jelzőlámpa piros jelzésénél való előresorolás.
 

Mint az Országos Rendőr-főkapitányság statisztikája mutatja: 2013 márciusában a személysérüléses közúti balesetek 9 %-át kerékpárosok okozták; 8 %-át pedig gyalogosok. A motorosok 1 %-ban, a segédmotorosok 3 %-ban okolhatók balesetek bekövetkeztéért. Okozóként első helyen a személygépkocsival közlekedők állnak (64 %), míg a tehergépjármű-vezetők 12 %-kal szerepelnek a számsorban. A legkitűnőbb eredményt az autóbusz-vezetők mondhatják magukénak, akik márciusban a személysérüléses balesetek 1 %-áért mondhatók felelősnek. (A cikk a kép alatt folytatódik!)


Motorkerékpáros várakozik a stop-vonalnál a budapesti forgalomban (2012)


„Legyünk partnerek, működjünk együtt! A közlekedés nem harc.” Így hangzik az első mondata annak a 8 pontból álló társadalmi üzenetnek, melyet „Együtt közlekedünk címmel” az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Magyar Kerékpárosklub még 2011 tavaszán öntöttek közösen formába. A kvázi dekrétumban leszögezték: „A közlekedők, akár gyalogosan, akár kerékpárral, akár más járművet használnak, egymás partnerei, így közös érdekük és feladatuk, hogy egymást kölcsönösen segítsék, közlekedésüket ne veszélyeztessék, indokolatlanul ne akadályozzák vagy nehezítsék.”


Baleseti statisztika 2013-I. negyedév (KSH-ORFK-OBB) »

A KRESZ (1/1975. évi KPM-BM együttes rendelet) »

—

PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. K és V KFT. K és V KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. STV Kft. STV Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bodnár Imre Bodnár Imre OVIT ZRt. OVIT ZRt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Végvári András Végvári András HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Lévai László Lévai László Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. K és V KFT. K és V KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. STV Kft. STV Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bodnár Imre Bodnár Imre OVIT ZRt. OVIT ZRt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Végvári András Végvári András HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Lévai László Lévai László Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT.