Zárva a Hősök terének nagy buszparkolója

Fontos fejben tartaniuk az ünnepek alatt turistabuszokkal Budapesten közlekedő személyszállítóknak, hogy decemberben nem lehet parkolni a Műcsarnok mögötti 56-osok terén, mert a helyet karácsony közeledtével a gyermekek rendezvényközpontjának és a Mikulásgyárnak adták át. A parkoló januárban, a könnyűszerkezetes sátrak lebontása után nyit újra.

A nagy buszparkoló (annak 2011-es megnyitása óta) közkedvelt várakozóhelye lett mind a magyar, mind a külföldi turistabuszoknak; különösen, hogy ott egyszerre 24 nagy jármű tud zavartalanul várakozni. Kellemetlen ugyanakkor, hogy a parkolót mindig épp a legnevezetesebb fővárosi rendezvények alkalmával kénytelen lezárni a rendőrség, mert olyankor a látványosságok fő helyszíne is egyben az Andrássy út és a Hősök tere.


Mint december első napjaiban beszámoltunk róla: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) illetékese egyesületünk kérdésére válaszolva elmondta: a társaság a Damjanich utca és a Városligeti fasor közötti részt ajánlja a nagy parkoló lezárásának idejére. Bár meg lehet állni turistabusszal az Olof Palme sétányon is (a jégpálya felől), azonban ott a járművek csak az utasok be- és kiszállásának idejére várakozhatnak.

 

GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. NTS Kft. NTS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. NTS Kft. NTS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft.