Featured

Januári közlekedési korlátozások Magyarországon — 2014

A kamionstop téli rendje szerint...

2014 januárjában Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. A tilalom alól télen mentesülnek az EURO-3-as és annál magasabb besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.

Mint minden évben, úgy tehát tavaly november 4. óta is a kamionstop „téli rendje” irányadó: ez annyit tesz, hogy egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi közlekedési korlátozás Magyarországon nem vonatkozik a legalább EURO 3-as környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra.


Bár az esztendő első napjáról korábbi értesítőnkben már írtunk, a teljesség kedvéért azt is belefoglalva januárban az alábbiak szerint alakul a nehéz-tehergépjárművekre vonatkozó tilalom:


              2013. december 31. (K) 22:00 órától » 2014. január 1. (SZE) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


2014. január 4. (SZO) 22:00 órától » 2014. január 5. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


2014. január 11. (SZO) 22:00 órától » 2014. január 12. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


2014. január 18. (SZO) 22:00 órától » 2014. január 19. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


2014. január 25. (SZO) 22:00 órától » 2014. január 26. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON. Januárra vonatkozóan a kivételek itthon nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál a www.mkfe.hu nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »). FONTOS! Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (külföldön angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »
TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Ivanov György Ivanov György PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Ivanov György Ivanov György PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft.