Találkozzunk, és válasszunk küldötteket Tatabányán!

Tatabányán folytatódnak a 2014 tavaszán esedékes tagi találkozóink. Magyarország hét régiójához igazítva idén is hét városban bonyolítjuk le rendezvényeinket, melyeknek most az ad különös jelentőséget, hogy regionális összejöveteleink a májusi Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésünk választási „előcsarnokai” is lesznek egyben: a regionális küldöttválasztó gyűléseken dől el ugyanis, hogy kik képviselik majd az adott régióhoz tartozó tagokat az Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésen.

Tisztelettel várjuk tehát a közép-dunántúli MKFE-tagokat 2014. március 20-án (csütörtökön) 15:00 órakor Tatabányán, a Vadgesztenye Vendéglőben (Tatabánya, Hadsereg u. 131-133.).


Országjáró körutunk negyedik állomása tehát Tatabánya lesz, ahol az esedékes szakmai kérdések megtárgyalása mellett megválasztjuk a régió küldötteit. Ezek után vacsorával összekapcsolt, kötetlen beszélgetés keretében cseréljük ki tapasztalatainkat. (Részvételi szándékát most nem kell előre jeleznie, mert a regisztráció a helyszínen lesz 14:30 órától!) Jöjjön el! Várjuk!


elérhetőség (etterem.hu) »


A találkozón való részvétel ingyenes!

Sőt, vendégül látjuk Önt egy vacsorára is!

ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. VERES Kft. VERES Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. NTS Kft. NTS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Nagy Imre Nagy Imre GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. VERES Kft. VERES Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. NTS Kft. NTS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Nagy Imre Nagy Imre GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft.