Tudnivalók a tevékenységigazoló lap megszűnéséről

2015. március 2-án megszűnt a sok vitát kiváltó tevékenységigazoló lap kötelező használata. Az Európai Parlament és a Tanács 165/2014/EU rendelete (2014. február 4.) 34-es cikke ugyanis kimondta, hogy „a tagállamok nem írhatják elő a járművezetőknek azt a követelményt, hogy dokumentálják a jármű elhagyása közben végzett tevékenységeiket.” Ez azt jelenti: 2015. március 2-tól a tachográf-köteles járművek vezetőinek nem kötelező tevékenységigazoló lapot használni.

Nincs tehát olyan kötelezettség, hogy a munkáltató tevékenységigazoló lapot állítson ki és adjon át a gépkocsivezetőnek. A járművezetőnek így a jövőben a nyomtatványt a közúti ellenőrző hatóságoknak NEM KELL BEMUTATNIA, illetve azt a hatóság nem követelheti meg. Az ellenőrzést megelőző 28 napra azonban továbbra is igazolni kell a tachográf-köteles járművön kívül töltött időre vonatkozó tevékenységeket:


••• analóg menetíróval szerelt jármű esetén a korong hátoldalára tett kézi bejegyzéssel;
••• digitális menetíróval szerelt jármű esetén a manuális adatbevitel eszköz szakszerű használatával.


BÁR NEM KELL, DE SZABAD-E TOVÁBBRA IS TÖLTENI TEVÉKENYSÉGIGAZOLÓ LAPOT?

Igen. Noha a tevékenységigazoló lap kiállítási kötelezettsége 2015-ben megszűnt, és már az ellenőrző hatóságok sem kérhetik, mégis számos munkaadó és gépkocsivezető szívesen folytatja a régi gyakorlatot, és tölti a dokumentumot. A tevékenységigazoló lap használata tehát nem kötelező, de lehetséges. Az űrlap az unió minden nyelvén elérhető:


angol »

francia »

litván »

román »

bolgár »

görög »

 magyar »

szlovák »

dán »

holland »

máltai »

szlovén »

cseh »

horvát »

német »

spanyol »

észt »

lengyel »

olasz »

svéd »

finn »

lett »

portugál »

 


Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán STV Kft. STV Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Ivanov György Ivanov György BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán STV Kft. STV Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Ivanov György Ivanov György BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft.