Duna-híd épülhet Kalocsa és Paks között

Hosszas előkészítő munkák után november derekán konkretizálódott annak az új Duna-hídnak a pontos helye, melynek komplett tervezésére és statikai ellenőrzéseire a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. már ki is írta az első közbeszerzési pályázatokat. Az új híd Kalocsa és Paks között ível majd át a folyó fölött, és az elképzelések szerint 3-4 év múlva adják át a forgalomnak.

A térségben már évekkel ezelőtt felmerült, hogy Bács-Kiskun és Tolna megye között szükséges lenne egy újabb közúti összeköttetés. Jóllehet nem messze, Dunaföldvárnál és Szekszárdnál már vannak hidak, ám ezek sem Paksot, sem Kalocsát nem kapcsolják be közvetlenül az ország kelet-nyugat irányú vérkeringésébe. Vélelmezhető, hogy az új építménynek az atomerőmű tervezett bővítése is lendületet adott.

Októberben már három lehetséges variációt lehetett tudni a híd helyszínéről; november derekára azonban az a változat bizonyult a leginkább életképesnek, mely a dunántúli oldalon az atomerőműtől kissé délre, Dunaszentgyörgynél vágna neki a Dunának, s az alföldi oldalon Foktőnél érne talajt, majd Kalocsától 2 kilométerre északra csatlakozna be az 51-es főútba.

A tervezési szakasz várhatóan 2017-ig, a kivitelezés 2017-től legkésőbb 2019-ig tartana — derül ki a Kalocsai Néplap november 13-i tudósításából.

Remélhető, hogy az új közúti összeköttetés nemcsak a tranzitforgalomnak kedvez majd, hanem a térség előtt is új perspektívákat nyit. A távoli jövőben akár intermodális átrakóállomást is létesíteni lehetne a tervezett építmény közelében, tekintettel arra, hogy a kalocsai Duna-part már most alkalmas nagy hajók fogadására, és a közeli Kalocsa-Foktő Ipari Parkban az országos vasúthálózathoz csatlakoztatott, normál nyomtávú iparvágány húzódik. Sőt, a tekintélyes méretű, egykori szovjet katonai repteret polgári gépek most is használják. Mindezeken túl a közvetlen közelben több jelentős termelő és szolgáltató cég székhelye fekszik, köztük Közép-Európa egyik legnagyobb növényolaj-gyára (Pannon Növényolajgyártó Kft.), s egy meghatározó fuvarozó-logisztikai vállalkozás (Qualitrans-Cargo Kft.).


Hídjaink a Dunán Budapesttől délre:

útszám a hídon
a híd neve
települések a két parton
az átadás éve
távolság Budapest belvárosától
M0-dél
Deák Ferenc-híd
Dél-Buda - Dunaharaszti
1990
18 km
M8
Pentele-híd
Dunaújváros - Dunavecse
2007
74 km
52
Beszédes József-híd
Dunaföldvár - Solt
1951
85 km
terv
terv
Paks-Kalocsa
2019
116 km
M9
Szt. László-híd
Szekszárd - Dusnok
2003
139 km
55
Türr István-híd
Bátaszék - Baja
1908
159 km
S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Bíró Tamás Bíró Tamás Kerekes Kft. Kerekes Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. VERES Kft. VERES Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Teleki János Teleki János DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Bíró Tamás Bíró Tamás Kerekes Kft. Kerekes Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. VERES Kft. VERES Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Teleki János Teleki János DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft.