Featured

2017. december 31-ig nem bírságolnak objektív ágon a TSM-rendszer mérései alapján

Az MKFE és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) többfordulós egyeztetései, valamint a 2017. július 20-i Ács-Vámosszabadi TSM-ponton és mérőállomáson végzett, az MKFE által kezdeményezett és megszervezett tesztmérések eredménye alapján, a tárca ma arról tájékoztatta Egyesületünket, hogy a szeptember 19-én aktiválni kívánt Nemzeti Tengelysúlymérő rendszerben begyűjtött adatok alapján 2017. december 31-ig nem fogják bírságolni, csupán figyelmeztetni a járművek üzembentartóit.

Az NFM közlése szerint, a közigazgatási államtitkári értekezlet már július 13-án elfogadta a TSM-hez kapcsolódó jogszabálycsomagot, amely várhatóan augusztus 20-án jelenik meg a Magyar Közlönyben. A Közlekedési Törvény Nemzeti Tengelysúly Rendszerre vonatkozó módosításainak megfelelően a TSM-rendszer szeptember 19-étől válik élessé, azonban a fent említett jogszabálycsomag azt is tartalmazza, hogy 2017. december 31-éig az objektív felelősség elve alapján kiszabható bírságról csak figyelmeztető határozatot kapjon a TSM rendszerrel detektált túlsúllyal közlekedő jármű tulajdonosa. A figyelmeztetésen minden olyan adat szerepel majd, amely később a bírságolási dokumentumon is rajta lesz, de egyelőre csak arra hívja fel az üzembentartók figyelmet, hogy szeptember 19-étől változott a jogszabály, és amennyiben a bírságolási rendszer is élessé válik, a rendeletben meghatározott bírsággal sújtanák a jármű tulajdonosát.

Az átmeneti idő alatt csak az objektív felelősség elve alapján kiszabandó bírságok megfizetése alól mentesülnek a járműtulajdonosok, ami szintén szeptember 19-étől terjed ki a TSM-rendszerben detektált túlsúly, illetve a mérési eredmény befolyásolásának tilalmára.

Fontos szem előtt tartani, hogy az átmeneti időszakban is bármikor megállíthatják a járműveket az ellenőrök, ekkor nincs mentesség, hiszen a már eddig is alkalmazott jogszabályok szerint az ellenőröknek joguk van visszatartani a járművet a bírság megfizetéséig. A mentesség csak az objektív ágra vonatkozik!

A pontos bírságtételeket az augusztusban megjelenő rendelet határozza meg.

Az MKFE a mai Vámosszabadiban és Ács mellett végzett tartányos tesztmérések alapján újabb egyeztetéseket kezdeményez az NFM-el, mivel a dinamikus és statikus mérési eredmények között, illetve a TSM pontokon többször egymás után, de ugyanazzal a járművel végzett tesztmérések eredménye között is hibahatáron túli eltérések mutatkoztak. Az MKFE tartányos munkacsoportja által megszervezett tesztelések igazolni látszanak azokat az aggodalmainkat, amelyet már korábban megfogalmaztunk a tárca felé: úgy tűnik, hogy a TSM pontok mérési eredményeit befolyásolja a jármű rakománya, illetve a pillanatnyi menettulajdonságai. A fékező vagy gyorsító járművek tengelyterhelése eltér a normál menetben mért adatoktól, aminek következményeként a mért össztömeg adatok is hibásak lehetnek. Az MKFE ezeknek a hibáknak a lehetséges kiküszöbölésére keres megoldást a tárcával, és többek között ezért tartjuk fontosnak a bírságolások felfüggesztését addig, amíg minden lehetséges hibát kizárnak a rendszerből.

Dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a július 19-i MKFE Küldöttgyűlés vendégeként, mások mellett a TSM rendszer élesítésének feltételeiről is beszélt, kiemelve, hogy a tesztidőszakot a tárca is indokoltnak tartja, a felmerülő kérdésekről ezért további egyeztetést ajánlott fel Wáberer György elnök, miniszterelnöki megbízottnak és Somogyi Gábor főtitkárnak, amelyre már a következő hetekben sor kerülhet.

MKFE kommunikáció

 

PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. WSZL WSZL AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Végvári András Végvári András Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. VERES Kft. VERES Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán NTS Kft. NTS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. WSZL WSZL AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Végvári András Végvári András Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. VERES Kft. VERES Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán NTS Kft. NTS Kft.