MKFE Tisztújítás 2018. – általános információk

Tisztelt Tagjaink! A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2018-ban tartja rendes Tisztújító Küldöttgyűlését. Az Egyesület 2017. július 19-én elfogadott új Alapszabálya újabb rendelkezéseket hozott a tisztújításra vonatkozóan, amelyek közül az egyik legfontosabb, a megyei küldöttjelölés és küldöttválasztás rendszerének bevezetése. Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy fenti szabály értelmében a tagok a székhelyük – természetes személy tagok a lakóhelyük – szerinti megyében választhatnak és választhatók küldöttnek.

Az MKFE új – a választási szabályok tekintetében már hatályos – Alapszabályának IX. pontja kimondja, hogy az egy megyéhez tartozó tagok minden negyedik évben megyei küldöttválasztó gyűléseken választják meg a küldötteiket és a megyei képviselőjüket. Ellentétben a korábbi, regionális felosztást, és indokolt esetben a tag számára a szavazáskor más régióba történő átregisztrálást biztosító szabályozással, az új Alapszabály minden tag számára a saját – székhely vagy természetes személy tag esetén lakhely – szerinti megyében írja elő a választás és a választhatóság lehetőségét.


Ennek értelmében felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a következő hetekben zajló küldöttválasztó gyűléseken a székhelyük (természetes személy tag esetén lakóhelyük) szerinti megyei küldöttválasztó gyűlésen vegyenek részt, más megyében nincs lehetőség a választásra.

A már meghirdetett küldöttválasztó gyűlések időpontjai és helyszínei:
 
Nógrád megye 
Bátonyterenye, 2017. október 10., 13:00 óra
Heves megye         Gyöngyös, 2017. október 11., 13:00 óra
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Szolnok, 2017. október 12., 13:00 óra
Békés megye Békéscsaba, 2017. október 17., 13:00 óra
Csongrád megye Szeged, 2017. október 18., 13:00 óra
Fejér megye Székesfehérvár, 2017. október 19., 13:00 óra
Zala megye Sormás (Nagykanizsa) 2017. október 24., 13:00 óra
Vas megye Szombathely, 2017. október 25., 13:00 óra
Borsod megye Miskolc, 2017. október 26., 13:00 óra
Komárom-Esztergom megye
Tatabánya, 2017. november 07., 13:00 óra
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Nyíregyháza, 2017. november 08., 13:00 óra
Hajdú-Bihar megye Debrecen, 2017. november 09., 13:00 óra
Bács-Kiskun megye Kecskemét, 2017. november 14., 13:00 óra
Baranya megye Pécs, 2017. november 15., 13:00 óra
Tolna megye Szekszárd, 2017. november 16., 13:00 óra
Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. november 21., 13:00
Veszprém megye Veszprém, 2017. november 22., 13:00 óra
Somogy megye Kaposújlak (Kaposvár), 2017. november 23., 13:00 óra
Pest megye Monor, 2017. november 28., 13:00
Budapest Budapest, 2017. november 30., 13:00


A további, szervezés alatt álló helyszínekről és időpontokról e-mailben, hírlevélben és a weboldalunkon elhelyezett tájékoztatókban értesítjük Tisztelt Tagjainkat.
Kérjük, fokozottan figyeljék a tisztújítással kapcsolatban megküldött információkat.

 

MKFE kommunikáció

Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Persped Kft. Persped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Végvári András Végvári András NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Levissimo Kft. Levissimo Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Persped Kft. Persped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Végvári András Végvári András NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Levissimo Kft. Levissimo Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft.