Featured

MEGHÍVÓ: Tájékoztató körút a Kiküldetési Irányelv újabb módosításáról, valamint a TSM-ről és az útdíjbírság szabályainak változásairól

Tisztelt Tagjaink! Ahogy arról korábban tájékoztatást adtunk, az Európai Parlament foglalkoztatási és szociális szakbizottsága után október 23-án a tagállamok szakminiszterei is megállapodtak a kiküldetési irányelv (96/71/EK) újabb módosításáról. Noha a magyar kormánydelegáció határozottan kiállt a nemzetközi fuvarozás kiküldetés alóli mentesítése mellett, a végső döntésnél kisebbségben maradtunk, így a kiküldetésre vonatkozó jelenlegi szabályok továbbra is alkalmazandók a fuvarozásban. A szabályokon csak a Mobilitási Csomag speciális, a fuvarozás sajátosságait figyelembe vevő szabályai változtathatnak majd, amennyiben erről döntés születik a közlekedési miniszterek tanácskozásain. Annak érdekében, hogy a jelenleg kialakult helyzet ne okozzon zavart a nemzetközi fuvarozásban tevékenykedő vállalkozásoknak, az MKFE – további két témával kiegészítve – országos tájékoztató sorozatot indít, csatlakozva a jelenleg zajló küldöttválasztó gyűlések helyszíneihez. A tájékoztatókon Erdei Péter főtitkárhelyettes tart előadásokat, kb. 60 perces időkeretben.

Az EU foglalkoztatási tanácsának október 23-i döntése értelmében módosítják (pontosítják) a húszéves kiküldetési irányelv (96/71/EK) bizonyos pontjait. Az egyik legfontosabb, a fuvarozást is érintő változás, hogy a hatálybalépést követően (3+1 év múlva) a kiküldött munkavállalók (így a nemzetközi gépkocsivezetők) számára nem lesz elegendő biztosítani azt a minimálbér szintet, amit a fogadó tagállam a saját munkavállalóira is előír, hanem ugyanazt a javadalmazást kell kapniuk, mint az adott országban, hasonló munkakörben dolgozó kollégáiknak.

Az MKFE évek óta azért lobbizottszéleskörű nemzetközi összefogásban -, és érte el, hogy ez legyen a hivatalos magyar álláspont is, hogy az utazó munkavállalók (gépkocsivezetők) – a szakma speciális helyzete miatt – ne tartozzanak a kiküldetési irányelv hatálya alá. Október 23-án a magyar kormánydelegáció ismét komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ezt a szándékot elfogadtassa a 28 uniós tagállammal, a szavazás után azonban egyértelművé vált, hogy a többség nem kívánja mentesíteni a fuvarozást, de a kiküldetés fuvarozás-specifikus szabályainak megvitatására nyitottak. Ezekre a vitákra a május 31-én közzétett Mobilitási Csomag részét képező különös szabályok (lex specialis) tárgyalásakor kerülhet sor, az Európai Tanács közlekedési minisztereinek jövőbeni találkozóin, addig azonban a kiküldetés jelenleg hatályos szabályai alkalmazandók a nemzetközi gépkocsivezetőkre.

Mivel a sajtóban számos, olykor ellentmondásos hír jelent meg a EP foglalkoztatási tanácsának fent részletezett döntéséről, az MKFE indokoltnak tartja az Egyesület tagjainak informálását, és a felmerülő kérdések tisztázását. Ennek érdekében a jelenleg zajló országos küldöttválasztó körút állomásaihoz csatlakozva – illetve igény esetén további helyszíneken is –, a választási rendezvények végén szóbeli tájékoztatást adunk a jelenlévőknek a kiküldetés hatályos, fuvarozásspecifikus szabályairól, továbbá a szeptember 19-én elindított TSM-rendszerről, és az útdíjbírságok november 13-tól hatályos változásairól. A találkozókra ezúton tisztelettel meghívjuk az MKFE tagjait!

Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy részvételi szándékukat szíveskedjenek előzetesen jelezni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

A küldöttválasztó gyűlések helyszíneiről IDE KATTINTVA tájékozódhat.


MKFE kommunikáció

Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Végvári András Végvári András Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Lévai László Lévai László Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Végvári András Végvári András Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Lévai László Lévai László Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft.