Featured

A pénzügyminiszter intézkedését kéri az MKFE elnöke a kgfb-t érintő adóváltozási javaslat felülvizsgálata érdekében

Varga Mihály pénzügyminiszterhez fordult az MKFE elnöke, hogy felhívja a tárcavezető figyelmét az adótörvény változásra benyújtott javaslat kgfb-t érintő részének súlyosan negatív hatásaira. Szabó György a miniszter közbenjárását kéri annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az MKFE álláspontja szerint eleve túlárazott kötelező biztosítási díjak további emelkedése.

Szabó György a levélben rámutat, hogy a pénzügyminiszter által előterjesztett, az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló T/625. számú törvényjavaslat hiába csökkenti a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás díjának baleseti adó címén fizetett részét a korábbi 30-ról  15 illetve 20 százalékra, ha közben a biztosítási adó vonatkozásában a maximalizált adóösszeget nem tartalmazza.

Ennek eredményeként a – átlag 700 ezer forintos éves biztosítási díjat alapul véve – az eddig fizetett 30 ezer forint összegű baleseti adó helyett 105 ezer forint biztosítási adóval kellene számolnia a személy- és árufuvarozónak, ami 85 ezer forint költségnövekedést, összességében a kgfb-díjak átlag 10 százalékos megemelkedését jelentheti.

Az MKFE elnöke levelében nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy a magas kgfb-díjak már komolyan veszélyeztetik a vállalkozások, és ezzel a GDP mintegy 6 százalékát megtermelő ágazat működését, ezért arra kéri Varga Mihály miniszter urat, hogy támogassa annak lehetőségét, hogy az új törvényjavaslatnak maradjon része a korábbi, összegszerű adómaximum, vagy akár annak egy a jelenleginél alacsonyabb szinten meghatározott mértéke.

 A levél teljes szövegét 

kattintva olvashatja.

MKFE kommunikáció

COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kolesza György Kolesza György Bertók Zoltán Bertók Zoltán "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Végvári András Végvári András RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Lévai László Lévai László VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KINGSPED Kft KINGSPED Kft S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kolesza György Kolesza György Bertók Zoltán Bertók Zoltán "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Végvári András Végvári András RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Lévai László Lévai László VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KINGSPED Kft KINGSPED Kft S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft.