Featured

Újabb érdekvédelmi siker! - Külföldi járművek környezetvédelmi norma szerinti kötelező elektronikus regisztrációja a HU-GO rendszerben

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy az MKFE Versenyképesség 2.0 javaslatcsomagjának újabb pontjának megvalósulására van esély. Ezúttal az MKFE által kezdeményezett környezetvédelmi norma szerinti regisztráció szigorítás valósulhat meg, kiemelt figyelemmel a külföldi honosságú járművekre, amelyek az Egyesület álláspontja szerint jelenleg jogtalan előnyhöz jutnak a magyar vállalkozásokkal szemben az útdíjrendszerben tapasztalható hiányosságok miatt.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint elindul a HU-GO rendszeren belül a környezetvédelmi kategória regisztráció és ellenőrzés fejlesztését célzó, átfogó program, amely a külföldi és hazai ügyfelekre egyaránt vonatkozik. A fejlesztés eredményeképpen a HU-GO rendszerhez csatlakozó ügyfelek a regisztráció során a tehergépjármű forgalmi engedélyében szereplő információkat is meg tudják adni, és forgalmi engedélyüket is feltölthetik az adatbázisba.

Az új típusú információk (gyártmány, gyártási év, alvázszám, forgalmi engedély) közlése egyelőre nem kötelező, az új funkcióval az ügyfelek most még csak ismerkedhetnek a HU-GO regisztrációs lapján. A NÚSZ Zrt. a rendszer működéséről további egyeztetéseket tart majd az érdekképviseletekkel, amelyek eredményéről és a Versenyképesség 2.0 csomag 10. pontjaként előterjesztett javaslataink megvalósulásáról hírleveleinkben tájékoztatjuk tagjainkat.


MKFE kommunikáció

 

"PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Teleki János Teleki János Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Teleki János Teleki János Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft.