Milyen okmányokat kell a tehergépjárművek és buszok fedélzetén tartani?

A gépkocsivezetők és fuvarszervezők munkájának megkönnyítésére az MKFE összeállította a járművek fedélzetén tartandó (szükséges vagy ajánlott) okmányok, dokumentumok listáját (külön a tehergépjárművek, külön a buszok vezetőinek). Igyekeztünk a legnagyobb körültekintéssel összegyűjteni azokat az iratokat, melyeket a saját számlás áruszállítóknak, díj ellenében áruszállítást végző árufuvarozóknak, saját számlás személyszállító autóbuszosoknak, illetve a díj ellenében személyszállítást végző autóbuszosoknak menet közben a jármű fedélzetén kell (vagy tanácsos) tartaniuk.

Reményeink szerint a gyűjtemény megkönnyíti majd a gépkocsivezetők és fuvarszervezőik munkáját, és elősegíti a hatósági bírságok megelőzését.


A lajstromban (az ajánlott kategóriában) olyan tételeket is szerepeltetünk, melyek nem jogszabály által előírt iratok ugyan, ám a rendszeres gyakorlatban az árukibocsátók és címzettek – belső, szervezeti előírásként – rendszeresen kötelezővé teszik azokat, nélküle nem adnak ki vagy nem vesznek át árut, vagy egy-egy hatósági ellenőrzésnél annak felmutatása megelőzheti a kellemetlen jogi hercehurcát.


A felsorolás tájékoztató jellegű; kérjük, hogy minden esetben tájékozódjon a fedélzeten tartandó dokumentumok meglétét előíró jogszabályokról is! Egyes országokban ill. egyes áruféleségeknél egyéb okmányokat is megkövetelhet a hatóság vagy az áru kibocsátója, címzettje, de egyes felsorolt tételektől akár el is tekinthet.


A lenti dokumentumokat egyesületünk teljes tagdíjat fizető tagjai tudják megnyitni felhasználó nevükkel és jelszavukkal.


MÉK Kft. MÉK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teleki János Teleki János KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Transvinning Kft. Transvinning Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gál Sándor Gál Sándor Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. WSZL WSZL "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teleki János Teleki János KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Transvinning Kft. Transvinning Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gál Sándor Gál Sándor Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. WSZL WSZL "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft.