Featured

Palkovics Lászlótól érkezett válasz a miniszterelnöknek megküldött levelünkre – megalakult az MKFE Demonstrációs Bizottsága

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetőjétől érkezett válasz az MKFE május elején, Orbán Viktornak megküldött levelére. Az Egyesület elnöksége a válaszlevél tartalmáról megállapította, hogy az csak kis részében felel meg az érdekképviselet elvárásainak, ezért az MKFE - a FUVOSZ egyetértésével – újabb levéllel fordult Palkovics László miniszterhez, amelyben mások mellett a Demonstrációs Bizottság megalakításáról is tájékoztatta a minisztert.

A június 11-én kelt miniszteri válaszlevél számos ponton igazolta azokat az aggályokat, amelyeket az MKFE az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelében jelzett, nevezetesen, hogy a legégetőbb kérdésekben – az adószabályok módosítása, az 1560/2015 (VIII.7) Korm. határozattal életre hívott közúti ellenőri csoport létszámának feltöltése a tervezett 130 főre, a bírságrendeletek észszerű újragondolása, az útdíjkedvezmény megvalósítása – nincsenek érdemi eredmények.

Ignácz József Péter elnökhelyettes a hétfőn megküldött válaszlevélben rámutat, hogy legfontosabb ügyekről a Versenyképesség 2.0 csomag egyeztető tárgyalásain sem születtek érdemi eredmények, amelyekről hírt adhatna az MKFE, miközben a magyar közúti személy- és áruszállító vállalkozások egyre nagyobb arányban kerülnek kilátástalan helyzetbe.

Az MKFE elnöksége – tagi egyeztetéseket követően – ezért úgy döntött, hogy az Ernst & Young Tanácsadó Kft. bevonásával elkészíttet egy 10 országra kiterjedő (összehasonlító) tanulmányt a közúti személy- és áruszállítási piac működéséről és szabályozásáról, továbbá megalakította az MKFE Demonstrációs Bizottságát, amelynek feladata annak a stratégiának a kidolgozása, amely garancia lehet a magyar fuvarozó vállalkozások versenyképességének megőrzésére.



A Palkovics László minisztertől érkezett válaszlevél

letölthető.

Az MKFE és a FUVOSZ újabb levelét 

kattintva olvashatja el teljes terjedelmében.


MKFE kommunikáció

 

TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Persped Kft. Persped Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Végvári András Végvári András Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. NTS Kft. NTS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Nagy Imre Nagy Imre ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Persped Kft. Persped Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Végvári András Végvári András Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. NTS Kft. NTS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Nagy Imre Nagy Imre ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft.