Csak a műszaki vizsgával kapcsolatos uniós hosszabbítási lehetőségekkel nem él Magyarország („Omnibus" rendelet)

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Unió a 2020/698/EU, úgynevezett „Omnibus” rendeletével kihirdette azokat a 2020. június 4-től kötelezően alkalmazandó könnyítéseket, amelyek az egyes, a járványhelyzet ideje alatt lejárt igazolványok és engedélyek érvényességének automatikus meghosszabbítására vonatkoznak. Mivel a közútra vonatkozó rendelkezések néhány pontjának alkalmazásáról a tagállamok saját hatáskörben dönthettek, bizonytalan volt, hogy Magyarország mely dokumentumok esetében nem él a hosszabbítás lehetőségével. Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a magyar kormány – nagyrészt befogadva az MKFE adminisztratív ügyintézésre vonatkozó könnyítési javaslatait – értesítette az Európai Bizottságot, miszerint úgy döntött, csak a műszaki vizsgával kapcsolatos uniós hosszabbítási lehetőségekkel nem él, minden további határidő módosítás Magyarországon is érvényes.

Fontos tudnivalók a forgalmi engedélyek érvényességének meghosszabbításáról»   (Forrás ITM)

Emlékeztetőül: a rendelet a – többi mód mellett a – közúti szállítás folyamatosságának biztosítása érdekében, az elmúlt hónapok azon tapasztalatából született, hogy a fuvarozók és más érintett személyek a korlátozó intézkedések miatt nem minden esetben tudnak megfelelni a bizonyítványok és engedélyek megújításával vagy meghosszabbításával kapcsolatos egyes uniós előírásoknak. Vagy pedig az illetékes hatóságok nem (vagy nem az előírt határidőre) tudnak eleget tenni kötelezettségeiknek.

Az alábbi táblázatban jelzett ügyeknél (de nem mindegyiknél!) az egyes tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem élnek a lehetőséggel. Vagy azért, mert nem szembesültek nehézséggel, vagy azért, mert korábban már meghozták a kapcsolódó nemzeti enyhítő intézkedéseket. Azt azonban „nem akadályozhatják meg, hogy egy gazdasági szereplő vagy egyén az e rendelet szerint biztosított, egy másik tagállamban alkalmazandó eltérésekre támaszkodjon, és különösen el kell ismerniük az olyan engedélyeket és bizonyítványokat, amelyeknek az érvényességét e rendelet alapján meghosszabbították.”

A „nem alkalmazásról” (a táblázatban ld. ’opt-out’) az értesítését követően az Európai Bizottság tájékoztatja a többi tagállamot és értesítést tesz közzé az EU Hivatalos Lapjában. Magyarország a Bizottságnak megküldött tájékoztatása szerint a zölddel jelzett ügyekben befogadta és alkalmazza a hosszabbításra vonatkozó rendelkezéseket, a műszaki vizsga esetében azonban nincs ilyen könnyítés.

tárgy

eredeti lejárat/határidő
(referencia időszak)

hosszabbítás/kiterjesztés

opt-out

időszakos GKI-továbbképzés

febr.1. és aug.31. között

+ 7 hónap[1]

 

95-ös kód

febr.1. és aug.31. között

+ 7 hónap

 

GKI-kártya

febr.1. és aug.31. között

+ 7 hónap

 

vezetői engedély

 

+ 7 hónap

igen

a tachográf készülékek periodikus vizsgálata 

márc.1. és aug.31. között

+ 6 hónap

igen

járművezetői kártya igénylés

kérelmezés márc.1. és aug.31. között

max. 2 hónap[2]

igen

                                     csere

kérelmezés márc.1. és aug.31. között

max. 2 hónap

igen

időszakos műszaki vizsga elvégzése

febr.1. és aug.31. között

+ 7 hónap

igen, Mao.*

műszaki vizsgálati bizonyítvány

febr.1. és aug.31. között

+ 7 hónap

igen,
Mao.*

pénzügyi megfelelőség hiánya

márc.1. és szept.30. között[3]

max.12 hónap[4]

 

közösségi engedély

márc.1. és aug.31. között

+ 6 hónap

igen

járművezetői igazolvány
(nem-EU-sok)

márc.1. és aug.31. között

+ 6 hónap

igen

 *Magyarország nem él a hosszabbítás lehetőségével!

A rendelet hatálybalépése előtt hozott tagállami intézkedések érvényben maradnak.

A Bizottság egyedi jóváhagyásával a referencia időszakok vagy a hosszabbítás időszakai max. 6 hónappal kiterjeszthetőek, 2020. augusztus 1-ét megelőző tagállami kérelmet követően.


[1] = hét hónappal meghosszabbítottnak kell tekinteni

[2] = a hatóságok az új kártyát legkésőbb a kérelem kézhezvételét követő két hónapon belül állítják ki

[3] az időszak egészét vagy egy részét lefedő beszámolók és igazolások alapján megállapított nem megfelelőség esetén

[4] a hiányosság orvoslására adott hatósági határidő max. 12 hónapra megnövelhető




MKFE Kommunikáció

Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Lévai László Lévai László Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Végvári András Végvári András Csekő Gábor Csekő Gábor KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre MG Sped Kft. MG Sped Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Persped Kft. Persped Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. NTS Kft. NTS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Lévai László Lévai László Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Végvári András Végvári András Csekő Gábor Csekő Gábor KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre MG Sped Kft. MG Sped Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Persped Kft. Persped Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. NTS Kft. NTS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft.