Halasztási lehetőség érvényes egyes közlekedési képzésekre, vizsgákra

Halasztási lehetőség érvényes egyes közlekedési képzésekre, vizsgákra

A veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatban meghosszabbodtak egyes közlekedési képzésekkel összefüggő határidők.

A veszélyhelyzet megszüntetése kapcsán az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 19/2020. (VI. 17.) ITM rendeletében meghosszabbította egyes határidők lejártának időpontját a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével és vizsgáztatásával kapcsolatban.


Az ITM rendelete szerint a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendeletben foglalt, az elméleti és a gyakorlati vizsgára bocsátás egyes feltételeivel, valamint a sikeres közlekedési alapismeretek vizsgával kapcsolatos érvényességi határidők meghosszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnését (2020.06.18.) követő 180. napig, azaz 2020. december 10-ig abban az esetben, ha a határidő veszélyhelyzet időtartama alatt, azaz 2020. 03. 11. és 2020. 06. 18. között, vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül, azaz 2020. július 3-ig jár le. Ha a gyakorlati vizsga letételéhez a GKM rendeletben feltételként meghatározott vezetői engedély megszerzésétől számított, illetve a sikeres elméleti vizsga megszerzésére rendelkezésre álló kétéves határidő a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül jár le, a vizsgázó legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. naptól számított 180. napig, azaz 2020. december 10-ig tehet gyakorlati vizsgát.


A meghosszabbítás indoka az volt, hogy a koronavírus-járvány következtében az érintett szolgáltatók, személyek nem tudták elvégezni a közlekedési bizonyítványok és engedélyek megújításával vagy meghosszabbításával kapcsolatos eljárásokat. A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban 2020. március 19-től visszavonásig, mintegy két hónapon át felfüggesztették a közlekedési vizsgákat. A vizsgák május második felében a korlátozások fokozatos enyhítéséhez igazodva előbb vidéken, majd Budapesten és Pest megyében is újraindultak. Az átmeneti felfüggesztés következtében például a közúti járművezetők esetében is előfordulhat, hogy egyes tanulók a képzés-vizsgáztatás területén jogszabályban rögzített határidőket nem tudják tartani, így akár a teljes képzés megismétlésére kényszerülhetnének.

 

GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Ivanov György Ivanov György Persped Kft. Persped Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Kerekes Kft. Kerekes Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Ivanov György Ivanov György Persped Kft. Persped Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Kerekes Kft. Kerekes Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft.