Kenőpénzt kértek kamionosoktól: börtön vár 18 magyar autópálya-rendőrre

Végrehajtandó börtönbüntetést kér vádiratában tizennyolc autópálya-rendőr ellen a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség. A vádirat szerint az egyenruhások külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőitől kértek kenőpénzt, amiért cserébe szemet hunytak a szabálytalanságok fölött — közölte a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze 2020. szeptember 18-án.

A februárban elfogott lébényi rendőrök ellen előnyért, hivatali kötelességet megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint más bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

A vádirat szerint 2018 szeptembere előtt a lébényi autópálya-rendőrök megállapodtak abban, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellátott járőrszolgálatuk alatt „a további intézkedések mellőzéséért és a szabálytalanságok elnézéséért” rendszeresen jogtalan jövedelemre tesznek szert.

A külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőinek ellenőrzésekor pénzt kértek azok továbbhaladásáért, vagy szabálytalanságok esetén azért, hogy mellőzzék a felelősségre vonást.

A járőrök főként ukrán, bolgár és román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg és a szabálysértés mértékétől függően 20 - 50 euró közötti összegekért tovább engedték őket.

Az eljárás során az ügyészség a gyanúsítottakkal egyezséget kötött, amelynek értelmében valamennyien vallomást tettek és beismerték bűnösségüket.

A nyomozó ügyészség az egyezségekre tekintettel arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen az elkövetőket büntetőjogi felelősségük arányában 2 - 3 év végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, valamint pénzbüntetésre és jogtalan gazdagodásuk összegéig vagyonelkobzásra ítélje.

A 18 vádlott bűnösségéről és az egyezségek jóváhagyásáról a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa fog dönteni.

forrás: MTI

Milktrader Kft. Milktrader Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Végvári András Végvári András TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Lévai László Lévai László Gerulus Kft. Gerulus Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Végvári András Végvári András TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Lévai László Lévai László Gerulus Kft. Gerulus Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft.