Turistabusszal a Budai Várban — felemás megoldások

Turistabusszal a Budai Várban — felemás megoldások

2022. október végi állapotok szerint még mindig csak félig van megoldva a turistabuszok közlekedése, utascseréje és várakozása a Budai Várban, ugyanis a magasabb buszok feljutását magasságkorlátozó tábla tiltja.

Számtalan közös kezdeményezést vittünk véghez a turizmus területén érdekelt szakmai szervezetekkel, köztük fuvarozói társegyesületünkkel — a NiT Hungary-vel — annak érdekében, hogy a döntéshozók figyelmét ráirányítsuk a Budai Várban ellehetetlenült turistabuszos szolgáltatók gondjaira.


A Dísz térre való feljutás a korábbiakban sem volt egyszerű. A helyzet további romlását hozta, hogy az I. kerület épp a koronavírus-járvány által terhelt két nehéz év után, a 2022-es idegenforgalmi főszezonra időzítette a Budai Várban esedékes közművezeték-cserét, mely ellehetetlenítette a turistabuszok mozgását. Szakmánk szereplőit váratlanul érte, hogy az építkezések ideje alatt megalkotott és kihirdetett új fővárosi parkolási rendelet újabb akadályokat gördített a turistabuszos vállalkozások boldogulásának útjába, mert az új jogszabály a nappali órákra várakozási hozzájárulás meglétét írta elő a várba felhajtó buszoknak, másrészt a jogosultak köréből kizárta azokat a buszokat, melyek emissziós normája nem éri el az EURO 6-os kategóriát.


Az I. kerületben 2022. szeptember 11-re kitűzött időközi önkormányzati választás kampányidőszaka ismét éreztette, hogy a lakosság körében csekély szimpátiára számíthat az a döntéshozó, aki szívesen látná a várban a turistabuszokat; azonban a lakóknak változatlanul kevés ismeretük van arról, hogy pontosan mit is fed a különjárati turistabusz fogalma.


A Fővárosi Közgyűlés 2022. szeptember 28-án módosította a három héttel korábban hatályba lépett parkolási rendeletet; a módosítás révén az alacsonyabb emissziós kategóriájú járművek bő egy év felkészülési haladékot kaptak 2023. december 31-ig, így elviekben nincs akadálya, hogy a 2022-es és 2023-as idegenforgalmi főszezonban ezek a buszok is feljussanak a várba.


Újabb anomália ellenben, hogy a 2022 nyarán megkezdett közműépítési munkákkal egyidőben 3,5 méteres magasságkorlátozó táblákat helyeztek ki, melyet ősszel 3,65 méteres korlátozásra cseréltek. Az előbbi teljesen, az utóbbi nagyrészben kizárja a magasabb építésű buszok feljutását; mindeközben a majdnem 4 méter magas betonkeverők és betonpumpák akadálytalanul közlekedhetnek. Noha a közműépítés a végéhez közeledik már, a magasságkorlátozást nem vették le.


A turistabuszos felhajtási engedélyeztetés gyakorlati megvalósítása még folyamatban van; október 26-i állapotok szerint a behajtás a következők szerint lehetséges: csak 3,65 méternél alacsonyabb turistabuszok tudnak felhajtani a várba kelet-nyugati irányban, a Hunyadi János út - Dész tér - Palota út útvonalon. A felhajtást szabályozó sorompónál jegyet kell húzni. Az utasokat a Dísz tér és a Fehérvári Kapu közötti területen lehet felvenni ill. letenni. A felhajtás egyelőre díjmentes, ha a busz a felhajtástól számított 10 percen belül kilépésre jelentkezik a nyugati oldalon. A jármű díjfizetésre kötelezett, ha 10 percen belül nem tudja elhagyni a várat. A buszok a Dózsa György téri buszparkolóban tudnak várakozni.


Egyesületünk, a velünk szövetséges turisztikai szervezetek, valamint a NiT Hungary együttesen számtalan megoldási lehetőséget kerestünk 2022 nyarán. Budapest főjegyzőjéhez eljuttatott szeptemberi levelünkben nehezményeztük a várban kialakult áldatlan közlekedési állapotokat, és kértük az illetékesektől, hogy a turistabuszokra vonatkozó döntéseiket vizsgálják felül. Levelükre Karácsony Gergely főpolgármester küldött választ, melyben hosszan ecseteli a különjárati buszok korlátozásának szükségességét, azonban a buszos kérdés átfogó, komplex és a gyakorlatban is hosszútávon kivitelezhető megoldására semmilyen biztosítékot nem ad.


A fuvarozói érdekképviseletek és a velük szövetséges turisztikai szervezetek tovább folytatják az egyeztetéseket a különjárati buszosok és idegenforgalmi csoportok boldogulásának elősegítése érdekében.

GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Nagy Imre Nagy Imre CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Nagy Imre Nagy Imre CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés