Már látható a 2024-es magyar útdíjmatricák ára

Már látható a 2024-es magyar útdíjmatricák ára

Bár hivatalosan még nem tették közzé a 2024-es hazai útdíjmatricák tarifatáblázatát, azonban az inflációs ráta alapján előrevetíthetők az e-matricás díjtételek.

A magyar e-matricák éves díjának megállapítása minden évben a tárgyévet megelőző év augusztusi fogyasztói árindex-változása alapján történik. Mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 16,4%-ban jelölte meg a fogyasztói árak augusztusi drágulását, így már előre látható a kisjárművesek 2024-es e-matricáinak ára.


A hivatalos díjtáblázat akkor válik ismertté, amikor a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. azt közzéteszi a honlapján.


Mint már korábban jeleztük, a kormány tervei szerint 2024. február 1-jétől az autóbuszokat is bevonják a használatarányos útdíjrendszerbe: a buszok tehát — a tehergépjárművekhez hasonlóan — HU-GO-rendszerben fogják fizetni kilométerarányos útdíjaikat Magyarországon, azaz teljesen kikerülnek az időalapú e-matricás körből.


tovább a valószínűsíthető (előre kalkulált) e-matrica-díjakhoz (portfolio.hu) »

 

Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft VERES Kft. VERES Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Lévai László Lévai László VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft VERES Kft. VERES Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Lévai László Lévai László VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft.