Lezárások Budapesten: futóverseny és kerékpáros felvonulás

Lezárások Budapesten: futóverseny és kerékpáros felvonulás

Főként a turistabuszos vállalkozásoknak, valamint a főváros áruellátását biztosító teherautósoknak fontos hír, hogy az előttünk álló, 2024. április 20-21-i hétvégén több tavaszi szabadidős programot is szerveznek Budapesten a kikapcsolódni vágyóknak: most rendezik meg a Vivicittá futóversenyt és az „I Bike Budapest” kerékpáros felvonulást is, ezért a fővárosban mintegy 60 útszakaszon kell forgalomkorlátozásokra számítani. A pesti alsó rakpartot emellett szokásos módon a gyalogosok és kerékpárosok veszik birtokba, valamint a köztisztasági vállalatok is nagy járműflottával végzik tavaszi nagytakarításukat a legforgalmasabb közlekedési csomópontokban.

A Vivicittá futóversennyel összefüggésben 2024. április 20-án (szombaton) az Árpád-hídon és a Népfürdő utcában kell forgalomkorlátozásra számítani, április 21-én (vasárnap) pedig jelentős közúti korlátozásokra kell készülni az Árpád-hídon, a Margit-hídon, a Margitszigeten, a Népfürdő utcában, a pesti alsó rakparton az Árpád-híd és a Margit-híd között, az Árpád fejedelem úton, a budai alsó és felső rakpartokon a Margit-híd és Rákóczi-híd között, a Szabadság-hídon, az Alagút utca és az Attila út térségében.


A kerékpárosok április 20-án (szombaton) a Népliget, Soó Miksa sétány – Üllői út – Népliget-felüljáró – Üllői út – Ferenc körút – Petőfi híd – budai alsó rakpart – Döbrentei tér – Attila út – Alagút utca – Alagút – Clark Ádám tér – Széchenyi lánchíd – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Olof Palme sétány – Városliget, Napozórét útvonalat követik.


A helyszínt biztosító rendőrök és forgalomirányítók szakaszosan és időszakosan hajtják végre a zárásokat. A forgalmi rend változásáról a BRFK készített térképes tájékoztatókat, valamint a BKK írt híradásokat:


Vivicittá futóverseny »                    I Bike Budapest »                     Szokásos rakpartzár hétvégente »                      Tavaszi nagytakarítás »

 

SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gál Sándor Gál Sándor COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VERES Kft. VERES Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Artur '95 BT. Artur '95 BT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gál Sándor Gál Sándor COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VERES Kft. VERES Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Artur '95 BT. Artur '95 BT.