Forma-1 fogalomkorlátozásokkal (2024)

Forma-1 fogalomkorlátozásokkal (2024)

2024. július 18-21. között rendezik meg idén a Forma-1 Magyar Nagydíjat. A közlekedőknek ezért pénteken, szombaton és vasárnap Mogyoród térségében forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk, mely az M3-as autópályát is érintheti. A háromnapos eseményre háromszázezer nézőt várnak.

A rendezvény programjai alatt a környező utakat a rendőrség fogja biztosítani. Korlátozás és forgalmi rend-változás lép életbe Szilasligeten, Mogyoródon, valamint az M3-as autópálya közeli szakaszán. Az egyes utak és utcák egyirányúsításáról a rendőrség dönt.


A sportesemény legkiemelkedőbb része a vasárnap 15:00 órakor kezdődő futam lesz. A környékbeli közutakon ezért a verseny előtt és 17:00 óra után torlódásokra kell készülni. Számolni kell azzal is, hogy a verseny végeztével az összes néző egyszerre kíván majd hazaindulni, így az arra közlekedőknek hosszabb menetidővel kell kalkulálniuk.


Magyarországon a kamionstop ezen a hétvégén a szokásos nyári rend szerint szombaton 15:00 órakor kezdődik, és vasárnap 22:00 óráig tart.


az ORFK közleménye a forgalmi rend változásáról »

 

K és V KFT. K és V KFT. STV Kft. STV Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Lévai László Lévai László TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Csekő Gábor Csekő Gábor Elit Store Kft. Elit Store Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Milktrader Kft. Milktrader Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Ivanov György Ivanov György Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. K és V KFT. K és V KFT. STV Kft. STV Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Lévai László Lévai László TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Csekő Gábor Csekő Gábor Elit Store Kft. Elit Store Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Milktrader Kft. Milktrader Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Ivanov György Ivanov György Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft.