Két hétig zárva lesz a Kőröshegyi völgyhíd

Két hétig zárva lesz a Kőröshegyi völgyhíd

2024. szeptember 2-től a tervek szerint két héten át zárva tartják a Kőröshegyi völgyhidat, mert a saruk cseréjét csak rezgésektől mentes, forgalom nélküli hídszerkezeten tudják elvégezni.

Az áprilisi műszaki vizsgálatokból és szemlékből kiderült, hogy a szerkezet 38 sarujából három annyira elhasználódott, hogy azok cseréje mindenképpen szükséges. A hídpillérek fejénél található, egyenként 10 tonna tömegű saruk cseréje nagy precizitást kíván, hiszen a művelet során néhány centiméterrel meg kell emelni a pályatestet.


Az 1.872 méter hosszú építményt 2007 nyarán adták át a forgalomnak. A szakemberek az azóta eltelt években bekövetkezett szerkezeti változásokat 2024 tavaszán vizsgálták alaposabban. Mint a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. szakemberei már akkor előre jelezték: az elhasználódott saruk cseréjét 2024 nyarán hajtják végre.


A pályazár idejére kijelölt terelőutak:

••• Budapest felől: Zamárdi felső - Siófok nyugat csomópontban kell elhagyni a pályát, Balatonszárszónál lehet visszatérni

••• Az országhatár felől: Balatonszárszó csomópontban kell elhagyni a pályát, és Zamárdi felső - Siófok nyugatnál lehet visszatérni


tovább a MKIF közleményére »

 

NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Végvári András Végvári András S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Végvári András Végvári András S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ.