Itthon a hőség miatt a hétvégén éjszaka nem lesz kamionstop!

Itthon a hőség miatt a hétvégén éjszaka nem lesz kamionstop!

A rendkívüli hőségre való tekintettel egyesületünk kérésére a közlekedési szaktárca a hazai utakon részben feloldja a nehéz-tehergépjárművek közlekedési korlátozását az előttünk álló, 2024. augusztus 31. — szeptember 1-jei hétvége éjszakáján. A közlemény szerint a közlekedési korlátozás felfüggesztése a szombat éjjeli, valamint a vasárnap hajnali órákra vonatkozik, így a tilalom szombaton egy rövidebb, majd vasárnap egy hosszabb ütemből áll majd.

A szabályos órarend szerint Magyarországon a tilalom szombaton 15:00 órától vasárnap 22:00 óráig lenne érvényben, azonban az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részben eleget tett szakmai kezdeményezésünknek, és szabad éjszakai közlekedést engedélyez a nehéz-tehergépjárműveknek. A szaktárca a döntését azzal indokolta, hogy a gépjárművezetőknek rendkívüli egészségi terhelést jelent a forró vezetőfülkében egyhelyben való vesztegelés, és a rendeltetési helyre el nem juttatott rakomány épsége is veszélybe kerülne. A szállító-fuvarozó vállalkozások a könnyítéssel egyszerűbben és gördülékenyebben tudják szervezni feladataikat. Egyesületünknek ebben a naptári évben immár hetedik alkalommal sikerült elérnie a tárcánál, hogy a hivatásos tehergépjármű-vezetőknek kedvező könnyítések lépjenek életbe egy-egy ünnepi vagy hőségriasztással érintett hétvégén.


A 2024. augusztus 31. — szeptember 1-jei hétvégén tehát belföldi és nemzetközi viszonylatban ezek lesznek a tilalmas órák a hazai utakon a 7,5 t összömeg feletti tehergépjárművekre:

2024. augusztus 31. (szombat) 15:00 órától » 22:00 óráig
(tilalom valamennyi környezetvédelmi besorolású, hazai és nemzetközi forgalomban közlekedő nehéz-tehergépjárműre)

2024. szeptember 1. (vasárnap) 06:00 órától » 22:00 óráig
(tilalom valamennyi környezetvédelmi besorolású, hazai és nemzetközi forgalomban közlekedő nehéz-tehergépjárműre)


ÁLTALÁNOS KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON — Kamionstop alkalmával teljes alapvető mentességet élveznek az élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, valamint friss, nyers, nem fagyasztott, nem szárított, nem feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, gabonát stb. szállító — illetve ilyen szállítási cél érdekében a fel- és lerakóhely között, továbbá azok és a telephely viszonylatában üresen közlekedő — tehergépkocsik.

Ezen kívül a közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál honlapunk nyitóoldalán, a közlekedési korlátozásoknál vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »).


ÉLELMISZEREK ÉS EGYÉB MENTESSÉGEK — Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (nemzetközi menet- ill. fuvarlevélen angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot. Tehergépjárműve rakterének négy külső oldalát ne felejtse el megjelölni a kamionos boltokban beszerezhető vagy az MKFE-nél is megrendelhető   d    matricával (romlandó élelmiszer)! A mezőgazdasági eredetű árut szállító fuvareszközt    a    maatricával jelölje!


HOGYAN LEHET HAZAGURULNI KAMINSTOP ALATT IS A HATÁRRÓL A TELEPHELYIG? — A külföldről hazatérő nehéz-tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig „elgurulhatnak” júliusban és augusztusban kamionstop ideje alatt is, ha nem veszik igénybe a 190/2008-as kormányrendelet 3. mellékletében felsorolt 19 alábbi útszakaszt:

a) M7-es autópálya teljes hosszában
b) 2-es főút Budapesttől a 2-es főút 39+150 km-szelvényéig és az M2-es autóút 2. és 12. sz. főúti csomópontjától a 2-es főút Parassapusztáig
c) 2/A autóút teljes hosszában
d) 6-os főút Dunaújváros és Budapest között
e) 7-es főút
f) 10-es főút Dorog és Budapest között
g) 11-es főút Esztergom és Budapest között
h) 12-es főút teljes hosszában
i) 1201 jelű út teljes hosszában
j) 51-es főút az 510-es főúttal alkotott csomópontja és Dömsöd között
k) 71-es főút teljes hosszában
l) 76-os főút a 71-es és 7-es főutakkal alkotott csomópontok között és Zalaapáti és a 71-es főút között
m) 55-ös főút Alsónyék és Baja között
n) 82-es főút a 8-as főúttól Veszprémvarsányig
o) 84-es főút Sümegtől a 71-es főútig
p) 33-as főút Dormándtól Debrecenig
q) 86-os főút Jánossomorja és Nemesbőd között; Körmend és Zalabaksa között
r) 37-es főút Miskolc és Sátoraljaújhely között
s) 38-as főút a 37-es főúttal alkotott csomópontja és Rakamaz között


MIT KELL TUDNI A HŐSÉGRIADÓRÓL? — A fuvarszervezőknek és a tehergépjárművek vezetőinek fontos tudnivaló, hogy Magyarországon a hőségriadó önmagában még nem jelenti automatikusan a kamionstop feloldását, mivel a közlekedési tilalom felfüggesztéséről csak a szakminiszter dönthet. Ha ez megtörténne, — a jogszabály szerint — a miniszternek tájékoztatnia kell az elektronikus médiumokat. Ha tehát a kamionstopot a nyár bármely hétvégéjén hőségriasztás miatt esetleg feloldják, azt általában a Kossuth Rádió óránkénti híradásaiból vagy bármely más, nagyobb hírcsatorna révén azonnal meg lehet tudni, de egyesületünk honlapján és hírlevelünkben mi is soron kívül értesítjük róla a fuvarozókat (pl. most, 2024. augusztus 31 és szeptmber 1.).


HUMANITÁRIUS SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNYOK — Szintén mentességet élvez a humanitárius szervezet kezdeményezése alapján humanitárius jellegűként kezelt küldemények szállítását végző legalább EURO 3-as besorolású tehergépjármű; de júliusban és augusztusban csak akkor, ha nem érinti a rendelet 3. mellékletében felsorolt útvonalakat (ld. fent, a hazagurulásnál). A vezetőnek menetokmányként itt is mindig a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


kamiontop alá eső szállítások külön engedélyeztetése (2. alfejezet) »
fővárosi és vármegyei kormányhivatalok közlekedési főfelügyelőségeinek elérhetőségei »

 

KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOZÁSOK EURÓPÁBAN — 2024. SZEPTEMBER »

 

tovább a szakminisztérium közleményére »

  MAGYAR KORLÁTOZÁSOK EGÉSZ HÓNAPRA (MKFE-tagvállalkozásoknak) »

KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Lévai László Lévai László RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NTS Kft. NTS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor STV Kft. STV Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Lévai László Lévai László RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NTS Kft. NTS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor STV Kft. STV Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft.