Featured

Pünkösdi kamionstop Magyarországon — 2013

Mint korábban hírül adtuk: 2013 pünkösdjén Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása — mind belföldeseknek, mind nemzetköziseknek — az alábbiak szerint alakul.

Nehéz tehergépjárművekkel tehát hazánk útjain közlekedni tilos:


2013. május 18. (szombat) 22:00 órától » május 20. (hétfő) 22:00 óráig


FONTOS! Mint minden évben, így idén március 1. óta is kezdetét vette a kamionstop tavaszi rendje: ez annyit tesz, hogy véget ért az EURO 3-4-5-ös járművek nemzetközi fuvarjainak téli mentessége, így tehát márciustól a kamionstop nekik is kötelező: májusban a tiltás tehát egyaránt érvényes mind a belföldi, mind a nemzetközi fuvarfeladatot végző, 7,5 t össztömeg feletti tehergépjárművekre! Az államhatártól a telephelyig vagy lerakóhelyig sem lehet „hazagurulni”, mert az a kedvezmény minden évben csak júliusra és augusztusra vonatkozik!!!


KIVÉTELEK. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet rögzíti. A kivételek nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet rögzíti, melyet mindig megtalál a holnapunk nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »).


Májusi közlekedési korlátozások Magyarországon — 2013 »

 

Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. OVIT ZRt. OVIT ZRt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. WSZL WSZL ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Végvári András Végvári András FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György World Logistik Kft. World Logistik Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gál Sándor Gál Sándor Sascamion Kft. Sascamion Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. OVIT ZRt. OVIT ZRt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. WSZL WSZL ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Végvári András Végvári András FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György World Logistik Kft. World Logistik Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gál Sándor Gál Sándor Sascamion Kft. Sascamion Kft.