11 közlekedési miniszter írt levelet az EU közlekedési biztosának, szót emelve a MiLoG és a Loi Macron ellen

A május 31-én az MKFE és 10 nemzetközi társzervezetünk által aláírt, Jean-Claude Junckernek és Francois Hollande-nak címzett tiltakozó levél után, a hét elején 11 uniós tagállam közlekedési minisztere szólította fel, ezúttal Violeta Bulc közlekedési biztost, hogy kezdeményezzen lépéseket az EU egyes országaiban terjedő protekcionista intézkedések ellen.

Az MKFE hónapok óta lobbizik a magyar Kormánynál, az illetékes minisztériumoknál és nemzetközi fórumokon is, hogy lépjenek fel az EU-ban egyre inkább teret nyerő, a hazai fuvarozókat súlyosan érintő protekcionista törekvések (MiLoG, Loi Macron, kiküldetési irányelv módosítása) ellen. Az egyeztetéseknek, a témában készített szakmai anyagainknak és a tiltakozó akcióinknak is köszönhetően az Unió 11 tagállamának közlekedési minisztere levélben fordult az Európai Bizottság közlekedési biztosához, sürgős beavatkozást kérve.

A magyar, a bolgár, a cseh, az észt, a lett, a litván, a máltai, a lengyel, a román, a szlovák és a szlovén közlekedési tárca vezetője által jegyzett levél legfontosabb üzenete, hogy az aláíró államok aggodalommal figyelik azokat az EU egységét és a belső piacot veszélyeztető intézkedéseket, amelyeket elsőként Németország, majd idén július 1-től Franciaország próbál megvalósítani. A miniszterek szerint aggályos és ellentmondásos, ha „szociális dömpingre” hivatkozva igyekszik néhány tagállam korlátoznia a szabad munkaerőáramlást, ezen belül a közúti szállítási tevékenységet.

A Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár nevével is fémjelzett dokumentum elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes EU-s államok szabályozni akarják a gépjárművezetők bérezését, adminisztratív terhekkel igyekeznek csökkenteni más országok fuvarozóinak versenyképességét, illetve azt, hogy arra köteleznék a gépjárművezetőket, hogy hotelekben töltsék a pihenőidejüket.

A miniszterek arra szólítottál fel Violeta Bulc közlekedési biztost, hogy haladéktalanul kezdeményezzék ezeknek a protekcionista intézkedéseknek a felülvizsgálatát, és tegyenek javaslatot egy olyan egységes szabályozásra, amely nem korlátozza a közúti szállítási szektor hatékony működését, és a belső piac szabadságát.

Az MKFE üdvözli a közlekedési miniszterek kezdeményezését, és minden támogatást megad ahhoz, hogy a magyar fuvarozók számára megnyugtató megoldás szülessen. Egyesületünk ennek szellemében részt vesz azon a spanyol, bolgár, cseh, észt, román, lengyel és magyar, közös szervezésű tiltakozó megmozduláson is, amelyet június 14-én tartunk Brüsszelben.


MKFE kommunikáció
Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. VERES Kft. VERES Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Lévai László Lévai László GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. STV Kft. STV Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. VERES Kft. VERES Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Lévai László Lévai László GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. STV Kft. STV Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft.