Határozott a kormány a közúti áruszállítókat ellenőrző akciócsoport felállításáról és működéséről

A Magyar Közlöny június 13-án kiadott 84-es számában megjelent a közúti árufuvarozók és a személyszállítási tevékenységet végzők ellenőrzéséhez kapcsolódó intézkedéseket összefoglaló kormányhatározat. A határozat alapjául szolgáló szakmai háttéranyagok kidolgozásában az MKFE is tevékenyen részt vállalt, és bár a végleges verzió az alapgondolattól némileg eltér, mégis jó hír, hogy megszületett az 1291/2016. (VI. 13.) számú kormányhatározat. A kormányhatározat a logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások versenyképességének növelését szolgáló intézkedésekről szóló 1560/2015. (VIII. 7.) számú kormányhatározatban foglalt célkitűzéseit kívánta megerősíteni.

A határozat kimondja, hogy fokozni kell a közúti fuvarozói tevékenységre vonatkozó előírások betartásának és a jogosultságok ellenőrzését, ami a jogkövető fuvarozók érdekeit szolgálja. A nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alatt létre kell hozni egy célzott ellenőrzési csoportot, amely a közúti ellenőrzést jelenleg végző szervezetek mellett végez közúti ellenőrzési feladatokat, országosan. A korábbi tervekkel ellentétben az ellenőrzési tevékenységet ellátók részére a határozat nem ír elő felsőfokú végzettséget, ami nagyban megnehezítené a megfelelő számú munkaerő mihamarabbi toborzását.

A nemzeti fejlesztési miniszter arra kapott felhatalmazást, hogy meghozza a szükséges intézkedéseket az ellenőrzési csoport létrehozása érdekében, összehangolva a más hatóságok által végzett közúti ellenőrzési feladatokkal, valamint, hogy biztosítsa a csoport létrehozásához és működtetéséhez szükséges forrásokat. Ez összegszerűen 2016-ban 615 millió forintot, 2017-től pedig évente 995 millió forintot jelent. Az intézkedéseknek összhangban kell állniuk a közúti közlekedésről szóló törvénnyel, és 2017-ben nem járhatnak költségvetési többletkiadással. A csoport munkájáról és eredményeiről az első év után kell majd beszámolnia a nemzeti fejlesztési miniszternek a Kormány felé.

Az MKFE nem tekinti befejezettnek az ellenőrzőcsoport létrehozása érdekében végzett munkát, és folytatni akarja az együttműködést az NFM-mel és az NKH-val azért, hogy az ellenőrzőcsoport tevékenysége, működése minél hatékonyabb, illetve a hazai árufuvarozó és személyszállító vállalkozások számára is érzékelhető legyen.

Az Egyesület kiáll amellett, hogy az ellenőrzések a piacvédelem alapkövéül szolgálnak, és a jövőben is támogatni fogja a hatóságok munkáját.


MKFE-kommunikáció

Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Teleki János Teleki János Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. K és V KFT. K és V KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Teleki János Teleki János Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. K és V KFT. K és V KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft.