Eredményes MKFE lobbi: mégis szélesítik az M1-es és M7-es sztrádákat

Megépülhet az M1-es és M7-es autópályák harmadik forgalmi sávja. Többek között az MKFE utóbbi időszakban folytatott szakmai, érdekvédelmi lobbijának eredményeként a Kormány ismét napirendre tűzte a beruházások megtárgyalását, és határozatot hozott az M1-es és M7-es autópályák bővítéséről.

 Az MKFE az elmúlt hetekben többször jelezte az NFM felé, hogy elhibázott lépésnek tartja a korábban már kihirdetett, M1-es és M7-es autópályabővítési beruházások visszavonását.

Becsey Zsolt a kérdésben levelet írt Homolya Róbert közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztosnak, felhívta a problémára a közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Mosóczi László figyelmét, valamint számos szakmai fórumon is hangsúlyozta, hogy az útfejlesztések tervezésénél nagyobb hangsúlyt kell kapnia a valós forgalmi adatoknak. Ezek az adatok igazolják, hogy a hazai úthálózat egyik legterheltebb szakasza a Budapest-Hegyeshalom közötti M1-es autópálya, amelyen a Magyarországon átmenő tranzitforgalom túlnyomó része zajlik.

A szakmai érvekkel és számadatokkal alátámasztott érveink célba találtak, a Kormány újra napirendre vette a kérdést, és a 2016. december 23-án megjelent Magyar Közlönyben kihirdette az 1843/2016. (XII. 23.) határozatot, amely nemcsak a két érintett pálya bővítéséről, hanem a munkák befejezésének határidejéről is rendelkezik. Eszerint az M1-es és M7-es sztrádákat 2023. március 15-ig kell 2x3 sávosra bővíteni és átadni a forgalomnak.

 

MKFE kommunikáció

 

PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. K és V KFT. K és V KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Nagy Imre Nagy Imre Szalkai Tamás Szalkai Tamás NATURTEX Kft NATURTEX Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Persped Kft. Persped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Végvári András Végvári András Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. K és V KFT. K és V KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Nagy Imre Nagy Imre Szalkai Tamás Szalkai Tamás NATURTEX Kft NATURTEX Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Persped Kft. Persped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Végvári András Végvári András Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft.