Featured

Elkészült az MKFE új Alapszabályának tervezete - olvassa el, és véleményezze február 28-ig!

Tisztelt Tagunk! A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2016. március 5-i Küldöttgyűlése úgy határozott, hogy az MKFE alapszabály-módosító munkabizottságának egy éve van arra, hogy a tagoktól érkező javaslatok figyelembevételével összeállítsa az átfogó alapszabály-módosítás munkaanyagát, és azt az Elnökség elé terjessze. Ez a munka befejeződött, az Elnökség a 2017. január 13-i ülésén úgy határozott, hogy az új alapszabály-tervezetét a tagság elé terjeszti egy utolsó véleményezésre, mielőtt arról a tavaszi Küldöttgyűlés szavaz.

Az alapszabály-tervezet szövegét

.

Kérjük, olvassa el az alapszabály-tervezet szövegét, és amennyiben véleménye, további javaslata van, akkor azt

2017. február 28-ig szíveskedjen írásban megküldeni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre!

Az Alapszabály-módosítást Előkészítő Bizottság ezzel párhuzamosan országjáró körutat szervez – ennek első állomására február 2-án, Tatabányán kerül sor –, amelyen a résztvevők személyesen is megvitathatják a tervezet szövegét.

A további találkozók helyszíneiről és időpontjairól rövidesen e-mailben tájékoztatjuk az érintett megyék tagságát.

Az alapszabály-módosítással kapcsolatos összefoglalót   INNEN>> töltheti le.

Köszönjük a közreműködését!

MKFE kommunikáció

TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VERES Kft. VERES Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Teleki János Teleki János Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lévai László Lévai László WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VERES Kft. VERES Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Teleki János Teleki János Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lévai László Lévai László WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft.